árnyak élén táncolt
a nap,
s mintha ünnep lenne
ha rád gondolok,
a kerekek alá
akácvirág szőnyeget terített
s halkan duruzsolva
(akár egy kiscica)
bújt hozzám
a lehúzott ablakon
az évődő szél…
felhők ragyogtak,
akárcsak a bőröm
amikor hozzám érsz
s puhán tornyosultak
az égbolt fényes ágyán
mint hófehér párnák,
akár halványrózsaszín
kinyílt rózsák,
aztán az alkonyat
párát vetett és ráhúzta
a világra sötét palástját
de a színek csak zengtek
tovább bennem,
mint ahogy te is:
mindig és szüntelen
