Grammy-díjas alkotókkal készített új dalt a magyar énekesnő
Tinisztárként ismerte meg Magyarország, szerepelt A Dalban, majd évekkel később Amerikában kezdett új életet. Rami most nem egyszerűen visszatér egy új dallal: a „Save Myself” lehet az első komoly lépés egy teljesen új, tengerentúli zenei karrier felé. A felvételek Nashville egyik legendás stúdiójában készültek, Grammy-díjas alkotók közreműködésével, a videoklipet pedig Los Angelesben forgatták.
Rami története itthon kezdődött. Már fiatalon bekerült a magyar könnyűzenei életbe, az mTon / Warner Music Hungary előadójaként dolgozott, 2013-ban pedig Puzzle című dalával A Dal mezőnyében is bemutatkozott. Aztán az élete egészen más irányt vett. Az énekesnő ma már Amerikában él, és az elmúlt időszakban lépésről lépésre kezdte újraépíteni zenei pályáját – ezúttal nemzetközi közegben. A Gloomy Sunday nemzetközi megjelenése után szeptember 18-án érkezett meg az első igazán fontos saját dal, a Save Myself, amely világszerte elérhető a digitális zenei platformokon.
A cím aligha lehetne személyesebb. A Save Myself abból az időszakból született, amikor Raminak saját bevallása szerint szembe kellett néznie azzal az érzéssel, hogy egy ponton már nem várhat arra, hogy valaki kívülről oldja meg helyette az életét. A dal nem akar nagy megfejtéseket adni. Inkább arról a pillanatról szól, amikor az ember rájön: lehet, hogy egyedül maradt a problémájával, de az erő, amivel ki tud belőle jönni, még mindig ott van benne.
Innen a cím is: Save Myself – megmenteni saját magamat. Az amerikai újrakezdéshez pedig Rami komoly szakmai csapatot épített maga köré. A dalon a Grammy-díjas amerikai dalszerző-producer Jackie’s Boy, valamint Quiet Girl dalszerző és co-producer dolgozott vele. A felvételeket Nashville-ben, a Blackbird Studio falai között készítették, a munkában pedig a kétszeres Grammy-díjas recording engineer, Edoardo Ghigo is közreműködött. És az amerikai történet nem állt meg a stúdióajtónál.
A Save Myself borítóját az amerikai celebrity- és portréfotós Robby Klein készítette, akinek kamerája előtt az elmúlt években többek között Dolly Parton, Billie Eilish, Justin Timberlake, Reba McEntire, Blake Shelton, Tim McGraw, Anthony Hopkins, Natalie Portman és Julia Roberts is megfordult. A dalhoz készült hivatalos videoklipet pedig már Los Angelesben forgatták. A produkció jelenleg utómunkában van, bemutatója hamarosan várható.
Rami számára azonban a Save Myself leginkább azért fontos, mert nem egy régi magyar karrier folytatása. Hanem egy új történet kezdete.
Az Amerikában élő magyar énekesnő most azon dolgozik, hogy a következő dalokkal és megjelenésekkel már az amerikai és nemzetközi közönség előtt is felépítse saját zenei világát. Ez persze jóval nehezebb vállalkozás annál, mint egyszerűen kiadni egy új számot – különösen egy olyan piacon, ahol naponta elképesztő mennyiségű új zene jelenik meg.
Rami mégis nekivágott. Talán éppen ezért különösen találó, hogy ennek az új korszaknak az első saját dala azt a címet kapta:
Save Myself.
A dal szeptember 18. óta világszerte hallgatható: https://hypeddit.
Fotók (forrás: RAMI)



