Szeretjük, imádjuk őket, jó velük lenni, de van néhány viselt dolguk, ami elviselhetetlennek minősül. Tegye fel a kezét, akinek a kutyája egyetlen ilyen szokással sem büszkélkedhet.
1. Mindent és mindenkit megrág
Cipő, szőnyeg, gazdi lábfeje alvás közben – kivételt képeznek a top drága saját játékai a kisállatboltból (“Csak meg kell tisztogatnom a tépőfogaimat”)
2. Vedlik, mintha kopasztanák
Az egyik első számú felháborító tevékenységük (“Ölelkezzünk!”)
3. Ellopja a kajád, amíg nem figyelsz
Még ha nem is vagy olyan felelőtlen, hogy a tévé előtt teríts meg magadnak, nem született még az a magas asztal, amiről ne tudnának lelopni bármit („Elloptam az egyik kollega szendvicsét, és megettem az egészet. Most kétszer akkora vagyok, mint voltam, és a pukimtól olyan szagú az iroda, mint egy romlott tojás”)
4. Szenvedélye az apró védtelen kis állatok
Mókusok, madarak és hasonló kis fickók – akár veszélybe is sodorják magukat egy kis „barátkozásért” (“Halálos ellenség”)
5. Kerítésugráló
Hátsókert, kutyamegőrző, futtató, park – vagy rá vagy átugrálják, de muszáj
6. Szorong nélküled, és ilyenkor nem áll jót magáért
A szeretet olykor komoly problémákkal jár. Főleg a szomszédaidnak (“Amíg nem voltál itt? Nagyrészt aludtam. Miért kérded?”)
7. Evés – ivás – és tiszta kosz és sár minden
Bár remek takarítók, ha a mi morzsáinkat kell felszedegetni, de ha a saját kajájukról van szó, egy tornádó is kisebb kosszal jár
8. Nem”kívánatos” viselkedés
Egy szexuálisan érdeklődő kutyával olykor még vendégeket is nehéz fogadni (“Egész éjjel a párnáddal szexeltem”)
9. Non-stop ugat, mintha ott se lennél
Amikor állati nehéz rávenni, hogy hallgasson rád, belegondolsz, mi lenne, ha nem szeretne? Tartsd észben: biztosan valamilyen elháríthatatlan életveszély van kilátásban…
10. Nagy ívben elkerül, ha közeledik a fürdés idő
Ilyenkor bezzeg nincsenek láb alatt
11. Egész autóúton nyafog
Vagy azért, mert alig várta, hogy veled menjen, vagy azért, mert nem akar menni. Az érzelmeit biztosan kifejezi! (“K***ra imádok autózni. Indítsd az autót r***c! Azonnal indítsd! Indítsd azt a sz***t!”)
12. Kaját kunyerál
Néhányan bármit megtennének egy falatért. Bármit. (“A Pizza kunyi 4 lépése: mérsékelt érdeklődés, bűntudat ébresztés, lefelé bámulás, szégyenletes koldulás”)
13. Fenék-dörzsölés a padlón
Ha nem lenne elég rossz önmagában is, a vendégeidet biztosan megvárja ezzel a tevékenységével (“Nem ilyenre gondoltam, amikor egy rollert kértem”)
14. A legrosszabb helyeken otthagyott játékok
Szerencsére a legtöbb puha. Szerencsétlenségünkre a legtöbb sípol
15. Mindent feleszik
Nem részletezzük, miket (“Egy gazdi élete: Mit eszel? Jesszus, mit eszel? Hé, azonnal gyere ide vissza azzal! Nyisd ki a szád! Nyisd. Ki. A. Szád.”)
16. Kaparja a kanapét, mert ő éppen ágyaz
Most komolyan, hány kaparás kell ahhoz, hogy jó legyen az az ágy??
17. Akkor is jelzi, hogy ki kell mennie, amikor nem is
Nem tudjuk, miért
18. Akkor zavarog, amikor a te idődet magadra akarod fordítani
Neki nincs olyan. Játékidő van
19. Akkor verseng a legjobban a figyelmesért, mikor dolgoznál
Amikor látja, hogy éppen nagyon produktív vagy, na akkor jön. Ha kell, a klaviatúrát is megmássza
20. Akkor ébreszt téged, amikor ő gondolja, hogy reggel van
Megnéztük a kutya-szótárban a reggeli lustálkodást. Nem volt benne. (“Jó reggelt. Addig fogom a farkam hozzácsapkodni hangos cuccokhoz, amíg fel nem kelsz. Mert szeretlek”)
Forrás: kutyabarat.hu