Mit ünneplünk pünkösdkor: mi a pünkösd jelentése, jelentősége, története? Keresztény és pogány hagyományok, népszokások
A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén május 25-án ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

Pünkösd a húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett, amikor arra emlékeztek, hogy Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett. Az ünnepet sávuótnak, a „hetek ünnepének” nevezik, mert hétszer hét nappal pészah után ünneplik.

Mit ünneplünk pünkösdkor?
A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, és ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház




