Királynő született Zalakaroson

2019 júl 10

Zalakaros ikonikus virága a kannavirág, amelyből évről évre több mint 30.000 tő díszíti az virágos fürdővárost, ezért minden évben a kannavirág virágzásának idején kerül megrendezésre a fesztivál amelynek keretében egy fergeteges élő showban választ királynőt Zalakaros.

Rekordszámban, több mint százan jelentkeztek a hetedik előválogatásra, amelyből egy előzsűri választotta ki a döntős lányokat, akik megmérethették magukat az élő show-ban.

Az egészség évének jegyében a szervezők nagy hangsúlyt fordítottak arra, hogy az aktív elemek, a sport, mint az egészségmegőrzés egyik eszköze visszaköszönjenek a showban, de a lányok értékelésénél is kiemelt szempont volt a fittség.

Már a verseny előtti napok is mozgalmasan teltek, hiszen a lányok idén is korábban érkeztek Zalakarosra. Ruhapróbákon, fotózásokon vettek részt, és begyakorolták a koreográfiákat, majd pénteken – az előző évekhez hasonlóan – a Zalakarosi Fürdőn vonultak fel a strandolók nem kis örömére, de az éppen zajló boksz gála keretében Erdei Zsolt “Madár” világbajnok ökölvívóval is találkozhattak.

Az élő show házigazdái Szabó-Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti voltak, a zsűri sorában helyet foglalt többek között Dudik Szonja, aki a versenyzők megjelenéséről is gondoskodott, Laky Zsuzsi Európa szépe, a Zalakarosi Fürdő egészség nagykövete, valamint Veréb Tamás színész, énekes, aki egy fergeteges zenei produkcióval is színesítette a show-t.

A hangulatot Szabó Dorottya látványos rúdtánc produkciója alapozta meg, az adrenalin fokozásáról pedig Hegedüs László és csapata gondoskodott egy ámulatba ejtő extrém kerékpáros bemutató keretében.  A lányok három tourban – farmersortban, fürdőruhában és estélyiben – mutathatták meg bájaikat, a zsűri döntése alapján, a korona végül a Tanakajdról érkezett Becker Vivien fejére kerülhetett fel, így ő lett az idei Kannavirág Királynő, és ezzel egy évre a fürdőváros arca. Az első udvarhölgy és a közönségdíjas, a szokolyai Drága Daniella, a második udvarhölgy pedig a nagykanizsai Wéber Petra lett.

A zsűri tagjai voltak: Laky Zsuzsi- Európa szépe (2003) és a Zalakarosi Fürdő egészség nagykövete, Dudik Szonja – modell és divattervező, Balassa-Szökrönyös Éva, az Etalon magazin főszerkesztője, Keller Júlia 2018-as év Kannavirág Királynőválasztás győztese, Veréb Tamás színész, énekes és Jankovics Ferenc – a Yanko’s Bike tulajdonosa.

A Kannavirág Királynőválasztás 2019 győztesének nyereményei:

  • 100.000 forint készpénz a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. jóvoltából
  • Páros hétvége 2 fő részére, 3 nap / 2 éjszaka, félpanziós ellátással a MenDan Magic Spa & Wellnes Hotel****superior jóvoltából
  • 100.000 Ft értékű fotózás Belényesi Alexandra divatfotós jóvoltából
  • Dudik Szonja által tervezett egyedi ruha – 40.000 Ft értékben
  • Egy igazán csajos kerékpár a Yanko’s Bike jóvoltából
  • 30.000 Ft értékű szabadon felhasználható ajándékutalvány a Zalakarosi Fürdő szolgáltatásaira
  • A Kannavirág 2019 Szépségverseny győztese egy éven keresztül „Zalakaros arca” címet viseli,
  • Az Etalon magazin díja az idei Kannavirág győztese számára egy professzionálisan megszervezett címlap és divatanyag fotózás és exkluzív interjú.

 

További információk: https://zalakaros.hu/kannaviragkiralyno

FRISS