Diákmunka: híd a munka világába

2018 jún 5

Kevés dologról mondható el, hogy minden emberben közös. Ezek közül az egyik, hogy mindannyian voltunk fiatalok. Visszagondolva, az élet sokkal egyszerűbb volt. Nem nyomták a vállunkat a mindennapok gondjai, problémái. Egyetlen dolgunk volt: tanulni.

Ahogy kezdtünk felnőni, úgy jöttünk rá, hogy a világ sokkal bonyolultabb, mint azt gyermeki naivitással hittük. Ez a felfedezés döntően a középiskolás években történik. Árnyaltabbak lesznek a minket körülvevő dolgok, már nem minden fekete vagy fehér, jó vagy rossz. Megtanulunk mérlegelni, döntéseket hozni és viselni azok következményeit. Ehhez azonban segítségre van szükség. Kik azok, akik egy középiskolást támogatni tudnak ebben a kritikus időszakban? A szülei és a tanárai.

Egy középiskolás diák ideje nagy részét otthon és az iskolában tölti. Ebből kifolyólag könnyű belátni, mennyire fontos szerepet játszanak a szülők mellett a pedagógusok is a diákok nevelésében. Értékeket, szemléletmódot, világlátást tanulnak tőlük a fiatalok, amik egész életükön át elkísérik őket. Nevelik, felkészítik őket az életre. Ahogy a mondás is tartja: az iskola az életre nevel. Legalábbis ez lenne a feladata. Érdemes elgondolkodni rajta, mikor is kezdődik ez a bizonyos nagybetűs élet. A nagykorúsággal? A kirepüléssel a családi fészekből? Nehéz pontosan meghatározni, de talán leginkább a saját lábra állással. Az anyagi és egzisztenciális függetlenséggel. Ehhez azonban elengedhetetlen a saját kereset és a munkahely. Ez az időszak szintén egy kitüntetett és fontos pont az ember életében. Bizonyos értelemben egyfajta elszakadást jelent. Épp ezért fontos, hogy megfelelő támogatást kapjanak a kirepülő fiatalok. Erre a diákmunka kiváló lehetőséget teremt.

A diákmunka hidat képez az iskolás- és a felnőttkor között. Hogy miért? Egy olyan köztes állapotról van ugyanis szó, amikor az ember még tanul, de már megtapasztalja, milyen érzés a saját kezével megkeresett pénzt költeni. Megtanul felelősséggel bánni a pénzzel. Megtanulja megbecsülni azt, hiszen ő dolgozott meg érte. Jogosan vetődhet fel a kérdés: A diáknak nem a tanulás az első? Természetesen, de. Azonban a kettő nem összeegyeztethetetlen. Megfelelő szervezéssel, és szülői-tanári támogatással egyszerre lehetnek valakinek jó jegyei, és marad ideje diákmunkát vállalni. Ha azonban valaki kizárólag a tanulásra szeretne koncentrálni, még mindig ott vannak a tanítási szünetek, amelyek lehetővé teszik a diákok számára a pénzkeresést.
Miben nyújt segítséget még a diákmunka? A szülők és a tanárok egyik fontos feladata, hogy segítsék kialakítani a fiatal generációban a munka értékét. Ehhez felnőtt részről a példamutatás, diák részről a tapasztalatszerzés a leghatásosabb, amely a szó minden értelmében gazdagít. Fontos azonban, hogy csak megbízható diákszövetkezeten keresztül dolgozzon a diák, ahol pontosan betartják a törvényi-jogszabályi előírásokat. Mi, a Pannon-Work-nél hisszük, hogy minden diákban ott szunnyad a jövő munkavállalója, segítségünkkel pedig kellő törődés és támogatás mellett válhat belőle egy fiatal, álmokkal és célokkal teli pályakezdő. Épp ezért, kérjük a tanárokat és a szülőket, hogy közösen, együttes erővel segítsük átvezetni a fiatal generációt az iskolás korból a munka világába. Weöres Sándor szavaival: „Alattad a föld, fölötted az ég, Benned a létra”.

www.pannonwork.hu
marketing@pannonwork.hu

FRISS

Döntetlen a megyei rangadón!

Döntetlen a megyei rangadón!

Női NB II. Nyugati csoport 20.forduló FC Nagykanizsa – ZTE FC  1 – 1 Összeállítás: Sebők V., Molnár R., Gergelics C., Németh P., Szollár B., Balassa D.,...