3-ból 1 Zala megyei úgy gondolja, hogy a robotok egyszer átveszik majd az irányítást az emberek felett

2018 ápr 12

Ugyanakkor minden második magyar szeretne egy háztartási robotot.

Valószínűleg mindenki emlékszik még az amerikai Jetson család jövőben játszódó történetére, ahol Rosie, a robot segítette a família mindennapjait. Ma még ugyan az űrben nem alapítottunk új kolóniát, de a technológia érezhetően átszőtte egész életünket. Az Euronics friss felméréséből* azonban kiderült, hogy a Zala megyeiek több mint 40%-a még így is fél a robotoktól, de közel ugyanennyien várják azt is, hogy a robotika találmányai az orvoslásban is széles körben elérhetőek legyenek. Az önvezető autókban a megyében lakók alig ötöde bízna meg, de tény, hogy ma már az olyan mindennapos háztartási gépek nélkül, mint a mosógép vagy a hűtőszekrény elvesznénk a világban. De mi derült még ki? Íme, az Euronics friss tech felmérésének eredményei!

 

 A nélkülözhetetlen technológia

Annak ellenére, hogy saját bevallásuk szerint a válaszadóknak még alig 15%-a rendelkezik okostelefonnal vezérelhető eszközökkel (pl.: izzósor, lámpa, hangszóró vagy öntözőrendszer), érezhetően nem tudunk már a technológia nyújtotta előnyök nélkül létezni. A legtöbben hűtőszekrény és mosógép nélkül már el sem tudják képzelni az életüket, de az Euronics felmérése szerint a Zala megyeiek többsége mobiltelefon vagy porszívó hiányában sem jutna egyről a kettőre. Érdekes, hogy a férfiak (84%) jobban hiányolnák a mosógépet, mint a nők (67%), a porszívóhoz viszont inkább a nők ragaszkodnak (51% vs 32%). A jövőre nézve pedig nem árt azt is tudni, hogy 10-ből 4 nő örülne egy őrző-védő robotnak, minden negyedik férfi azonban inkább egy beszélgető robotra vágyik. A Zala megyében lakók közel harmada ezzel szemben egy vasaló robotnak örülne.

 

Ember és robot két jó barát

Vagy azért, mert annyi dolgunk van, vagy egyszerűen ennyire lusták lettünk, ki tudja, mindenesetre az Euronics felmérése rámutatott, hogy minden második magyar örülne, ha lenne egy olyan robotja, ami segít a háztartási munkákban. Ezzel a zalaiak közel fele is így van, és majd ugyanennyien azt is várják már, hogy a robotika legújabb találmányai, mint például a robotkéz mindenki számára elérhetővé váljanak az orvoslásban. Az önvezető autóban azonban a megyében az országos átlagnál kevesebben (17%) bíznának meg, és a helyiek egytizede gondolja csak úgy, hogy teljesen rendben lenne, ha robotok is oktatnának gyerekeket.

 

Én, a robot vol. 2?

Annak ellenére, hogy a technológia már az életünk része, a válaszadók több mint 30%-a fél a robotoktól, minden negyedik ember pedig úgy gondolja, hogy a robotok egyszer átveszik majd az irányítást az emberek felett. Utóbbival 3-ból 1 Zala megyei is egyetért, sőt, közel ugyanennyien úgy vélik, hogy a legtöbb, ember által végzett munka helyettesíthető gépekkel, és a megyei lakosok fele elismeri, hogy az intelligens asszisztensek (például a hanggal vezérelhető internetes keresők és mobilos szoftverek) tulajdonképpen a modern kor poloskái.

 

*A felmérés 942 fő megkérdezésével készült, a 18 év feletti magyar internethasználó lakosság körében 2018 márciusában, a 18 év feletti magyar lakosságra súlyozva.

Forrás:  www.probako.hu

FRISS