Szlovák páros nyerte a Tiszta Erős Emberek versenyét

2022 júl 18

Dopping nélkül cipeltek több száz kilót

A kilencszeres világbajnok, ifj. Fekete László főszervezésével került megrendezésre múlt hétvégén a Tiszta Erős Emberek nemzetközi csapatversenye Oroszlón. Az erősemberek mások mellett kőgolyó emeléssel, traktorgumi forgatással és kamionhúzással mérték össze az erejüket. A nyertes ezúttal egy szlovák páros: Uvacek Patrik és Ladislav Lichy lettek.

Múlt szombaton minden bizonnyal Oroszlón volt a legnagyobb az egy főre eső erős emberek aránya. Magyarországról, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek a versenyzők, hét csapat mérte össze az erejét: traktorgumi forgatásban, 24 tonnás kamion húzásában 20 méteren keresztül, kőgolyó emelésben, súlycipelésben, vagy épp több száz kilós koffercipelésben.

A verseny végig kiélezett volt, nagy csatát vívott egymással az Uvacek Patrik -Ladislav Lichy szlovák és a Krucsai Róbert – Szegi Attila magyar páros. Végül a szlovák erősemberek diadalmaskodtak.

„A célom ezeknek a versenyeknek a megrendezésével az, hogy a fiatalok ne forduljanak a szerek felé, hanem dopping nélkül, tisztán tudják megmutatni az erejüket. Sajnos rajtunk kívül senki nem szervez tiszta versenyt az országban. Az általunk – édesapám és általam – szervezett megmérettetéseken doppingtesztet végeznek minden alkalommal, ezzel is bizonyítva a tiszta versengést” – mondta ifj. Fekete László főszervező, majd hozzátette: szerencsére egyre több fiatal kap kedvet a natúr erősember sporthoz.

A főszervező arról is beszélt, hogy kilencszeres világbajnokként jelenleg a célja leginkább minél több színvonalas verseny szervezése. Szerencsére ezekből nincs is hiány: legközelebb augusztus 13-án az erdélyi csíkszentsimonon, a Tiltott Fesztivál keretein belül mérik össze erejüket a Tiszta Erős Emberek.

Fotók (forrás: Tiszta Erős Emberek versenye)

FRISS