Egy sárvári rendőr még éppen időben ért oda egy síneken fekvő férfihoz.

Augusztus 8-án este érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra arról, hogy Csánig térségében egy férfi ül a vasúti sín mellett. A tevékenységirányítási központ munkatársa azonnal a helyszínre irányította a legközelebbi egyenruhásokat.
Szabó Ákos Richárd r. zászlós ért először a sínekhez, és elemlámpával kezdte meg a kutatást. Több száz méterre a vasúti átjárótól látta meg, hogy egy férfi fekszik a vágányon: nem mozdult, kérdésekre sem válaszolt. Kollégánk közben észrevette, hogy vonat érkezik Beled irányából, így rögtön megragadta a férfi ruháját és lehúzta őt a sínekről a töltés oldalába. A tevékenységirányítók figyelmeztetésével párhuzamosan Kovács Péter r. főtörzszászlós a szolgálati gépkocsi fényjelzésével és elemlámpájával is jelzett a mozdonyvezetőnek, hogy állítsa meg a vonatot. Miután Szabó Ákos rádión szólt a kollégájának, hogy már nincsenek veszélyben, a vonat biztonságosan továbbhaladhatott. Átadták a kétségbeesett férfit a mentősöknek, akik ellátták.
Van segítség! Mindannyiunk életében adódhatnak nehéz időszakok. Ha úgy érzi, hogy egyedül már nem tud megbirkózni a problémáival, forduljon bizalommal családtagjaihoz, barátaihoz vagy szakemberhez! A segítségkérés nem gyengeség, hanem az első lépés a megoldás felé.
Sürgős vagy veszélyhelyzet esetén keresse a 112-es segélyhívót! A Lelki Elsősegély Szolgálat (LESZ) pedig a 116-123-as számon bármely szolgáltatótól ingyen hívható a nap 24 órájában
Forrás : Police.hu



