Az információáramlás felgyorsulásával akarva-akaratlanul a nyelvünk, beszédünk is elkezdett fokozott tempóban változni. Ezt az átalakulást sokan természetesnek veszik, de vannak heves ellenzői is.
Hiába is, a nyelv egy folyamatosan változó dolog, de nem mondhatjuk egyértelműen, hogy romlik, viszont a nyelvhasználatunk annál inkább ezt teszi. Nem vagyunk mindig elég igényesek, pedig még ebben a türelmetlen, sürgető korban is lehetséges ilyesmi egy kis odafigyeléssel.
Nem is kell nagyon tágra nyitni a szemünket ahhoz, hogy nyelvi hibával találkozzunk. Az internet, a televízió sok alapanyagot ad, de elég elkapni egy beszélgetést az utcán. „Nem-e tudnád-e” vagy „nem szabadott volna”, érdekes formái a beszélt nyelvnek. Az ikes igék ragozása („eszek”, „iszok”) állandóan gondot okoz, akárcsak a -ba/-be, -ban/-ben használata, pl.: „moziba vagyok”, stb.
Ma már minden hangzó beszédet a standard (központilag elfogadott, általános) nyelvi normához hasonlítunk. Nem felejthetjük el, hogy rengeteg nyelvi fordulat – ami egyeseknek zavaró lehet – a ma már eltűnőben lévő nyelvjárásokból kerültek ki. Vannak nyelvművelő társulások, akik a helyes magyar nyelvhasználatot helyezték előtérbe, de nem ritkák az önjelölt szakértők, akik bárkibe belekötnek, ha elrontanak valamit kommunikáció közben.
Beszédünk minőségi romlásáért feltehetően az egyre gyorsabb élettempó felelős. A ritmusváltozás mindenre kihat, a tudaton keresztül nyelvünkre is. Nincs türelmünk igényesen kifejezni magunkat, de az is felidegesít bennünket, ha valaki azt mondja: „ a zistenit”. Bárhol találkozhatunk hibával, de el kell ismernünk: senki sem tudja tökéletesen használni anyanyelvét. Így ahelyett, hogy azonnal – rejtett pedagógus-énünket előrántva – kioktatnánk valakit a magyar nyelvtanról, nézzünk magunkba és kérdezzük meg, hogy vajon mennyi nyelvi hibát vétettünk reggel óta? Azonban érdemes finoman jelezni a hibát. Ha rosszul használjuk a magyar nyelvet, akkor törekedjünk javítani ezen, ha pedig úgy érezzük mi már mindent tudunk, akkor a türelmet kell megerősíteni magunkban.
Ezután már nincs más dolgunk, mint elmenni egy könyvesboltba, ott pedig megkérdezni: „nem-e tudnának-e adni nekem könyvet a szép magyar beszédről?” Az eladók készségesen segíteni fognak.
