Konyhai gépek uralták az Extreme Digital második Black Friday-ét

2019 nov 26

 Érdekes tanulságokkal zárult az Extreme Digital második, péntektől vasárnapig tartó, idei második Black Friday-e: míg az első akciós napon inkább az elektronikai eszközök (okostelefon, notebook, fényképezőgép) voltak az előtérben, a háromnapos második fekete pénteki kampányban a konyhai nagygépek (hűtőszekrény, mosogatógép, tűzhely, sütő) kerültek előtérbe.

Öt évvel ezelőtt az Extreme Digital a legelső cégek között rendezte meg a Black Friday-t Magyarországon, 2019-ben pedig reagálva a hazai trendekhez, több fekete pénteket is megrendezett: a november 15-ödikei Black Friday után november 22-től egészen vasárnap éjfélig kínálta akciós árait a www.edigital.hu webáruházban.

Ahogy a lenti táblázatban is jól látszik, az első Black Friday-során főként az elektronikai eszközök, így például a tévé, notebook, mobiltelefon, fényképezőgép, konzol uralta a legjobban fogyó termékek top 10-es listáját.

Ehhez képest a második heti akciós napok során egyedül a televízió tudta megőrizni első helyét, a mobiltelefon csak a hatodik legnépszerűbb termékké vált, a hűtőszekrény, a tűzhely, sütő, és a mosogatógép maga mögé utasította ezt a kategóriát, a táblagépek és a digitális fényképezőgépek pedig be sem tudtak kerülni az eladási forgalom alapján összeállított top 10-be.Ha az idei két Black Friday teljes forgalmát nézzük, az mintegy két és félszer akkora volt, mint az Extreme Digital tavalyi, egynapos fekete péntekéé. Másképp alakultak a webáruház látogatottsági csúcsai is: november 15-én a reggeli órákban, a kezdés után volt a legtöbb érdeklődő, míg a második kampány során péntek, szombat és vasárnap délután is voltak csúcsok. A második kampány során vasárnap délután érkezett a legtöbb érdeklődő az oldalra.

“Az, hogy mostanra a Black Friday több hetes kampánnyá nőtte ki magát, magyar sajátosság: a hazai felhasználók profi akcióvadásszá képezték magukat, amihez hasonló jelenséget a többi piacunkon nem tapasztalunk. Bár a fekete pénteken az átlagosnál többen szánják rá magukat impulzusvásárlásra, itthon már e napokon is sok látogató keresi tudatosan a jó ár-érték arányú termékeket” – mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító-ügyvezetője.

A Black Friday hétvége során a darabszámot tekintve a Honfoglaló társasjáték, a Finish mosogatókapszulák, illetve a LEGO gyártmányú Télapó kulcstartó fogyott a legjobban. Ezen kívül a második kampányban nagyobb arányban (78 százalékhoz képest 81 százalék) érkeztek rendelések belföldről, viszont a Budapestről (28 százalék) és vidékről (72 százalék) érkező rendelések aránya változatlan maradt.

 

A legnépszerűbb termékkategóriák az Extreme Digitalnál

Black Friday (november 15.) Black Friday (november 22-24.)
1. televízió televízió
2. szárítógép szárítógép
3. mobiltelefon hűtőgép
4. notebook tűzhely és sütő
5. digitális fényképezőgép, objektív mosogatógép
6. játékkonzol mobiltelefon
7. táblagép játékkonzol
8. mosogatógép notebook
9. játék mosógép
10. kávéfőző, kávékapszula stb. főzőlap

 

Forrás: EUROLEX CONSULTING KFT. – www.eurolex.hu

 

 

 

 

 

 

FRISS