Hétfőtől már két banknál és 50 takarékszövetkezetnél igényelhetőek a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek 

2017 júl 24

Gazdaság-bank-hitelezés-Erste 

    Budapest, 2017. július 24., hétfő (MTI)

Hétfőtől már két banknál és 50 takarékszövetkezetnél igényelhetőek a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek. 

A minősített fogyasztóbarát lakáshitel címet elsőként az FHB Kereskedelmi Bank terméke nyerte el, amelynél július elejétől az már igényelhető a hitelintézet fiókjaiban. Ezt követően az MNB 50 takarékszövetkezet pályázatát fogadta el minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására, majd a múlt héten az Erste Bankét is, amelynél  július 24-től érhetőek el ezek a termékek.
Az Erste közleményében Buócz Emese, az Erste Bank termékmenedzsment vezetője ismertette, az Erste fogyasztóbarát lakáshiteleit 3 éves, 5 éves, illetve 10 éves kamatperiódussal lehet felvenni. A bank kölcsönét építésre, illetve lakáscélú hitelkiváltásra is igénybe lehet venni, emellett lakásvásárlásra is lehet fordítani.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a minősítési keretrendszer megalkotásával sztenderdizált, egyszerűen összehasonlítható és fogyasztóbarát jellemzőkkel bíró lakáshitel-termék elterjesztését tűzte ki célul.
A testület – a pénzintézetekkel konzultálva –  május közepén határozta meg a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek főbb jellemzőit. E hitelek kamatfelára nem haladhatja meg a 350 bázispontot, a folyósítási díj legfeljebb a hitelösszeg 0,75 százaléka, de maximum 150 ezer forint lehet. Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát, a lakástakarék-pénztári betétből pedig az előtörlesztés a szerződés szerint elérhető megtakarítás és a hozzá kapcsolódó állami támogatás mértékéig díjmentes. A hitelbírálat határideje az értékbecslés rendelkezésre állását követően 15 munkanap.
Az FHB Kereskedelmi Bank és az 50 takarékszövetkezet 5 éves, illetve 10 éves kamatperiódussal kínálja minősített fogyasztóbarát lakáshiteleit.

gtb \ gte

MTI 2017. július 24., hétfő 4:11

FRISS