Eszter néni története: „…hát nem most volt…”

2018 júl 26

…mondja, amikor kérdezem, hányban született. Hát…nem bizony! válaszoltam. Eszter néni 1928 január 29.-én született Budapesten, ebben az évben töltötte a kilencvenet… Mesél a gyermekkoráról, a második világháború idejéről, amikor tizenöt-tizenhat éves volt. Hallgatom, miközben eszegetem az Eszter néni által készített finom madártejet. Olyan, mintha filmkockák peregnének előttem, megelevenedik szavaiban a történelem. És mesél az első házasságáról is, amiben huszonöt évig maradt szeretet nélkül „amíg a gyerekeim kirepültek”. De ez talán egy másik írás témája lesz.
Eszter nénit az autóbuszon ismertem meg. Friss és fiatalos, „kortalannak” mondanám, aki minden héten kétszer utazik a városba bevásárolni, mert főzni és gondoskodni kell kilencvenhetedik (akkor még kilencvenötödik) életévét taposó párjáról, „az én Ferkómról”, ahogy mondja. Feri bácsit július ötödikén láttam utoljára, sajnos kilencedikén hajnalban álmában elhunyt ez a nagyszerű ember. Nem ismertem jól. Nem volt politikus, nem volt író, sem művész, sem kiváló sportoló. De azt láttam, éreztem, hogy egy Ember volt, aki jól tudott szeretni. Azon a csütörtökön csak bámultam rájuk és meghatott minden pillanat, amit velük töltöttem. Feri bácsi nagyothallott, hangosan kellett vele beszélni. „Csak érd meg még a százat is, drágám” mondja neki Eszter néni, mikor arról beszélünk, hogy Feri bácsi augusztusban lesz kilencvenhét.
Most hiányzik. „Reggel átnyúlok, hogy rátegyem a kezem és akkor jut eszembe, ő már nincs…” „…megcirógattam mindig a kezét, mert az idős kéznek jól esik a simogatás” – ezek Eszter néni szavai, ahogy arról mesél, hogyan lehet túlélni, hogy harminchárom év szeretetben töltött év után a kedves társ eltávozik. „Ha ki tudom kapcsolni, merthogy az ember maga irányítja a gondolatát…” Egy kilencven éves néni szavai ezek, aki sem ezotériát, sem egyéb hasonszőrű dolgokat nem olvasott, de minden érdekli és megerősítette az élet, ahogy mondja. Igen. Ők szerették és tisztelték egymást. Láttam a szemükben, ahogy egymásra néztek. Harminchárom év után ugyanúgy, s talán még mindig csak egyre jobban. Eszter néni minden este átmasszírozta Feri bácsi testét sósborszesszel és megtornáztatta a lábait, mert az „kell az izmoknak.” Azt mondja: „szeretet nélkül nincsen élet”. És akkor jó, ha „a nőnek és férfinek szükségük van egymásra…az egy kincs, ha megtalálja egyik a másikában…mink úgy voltunk, hogy örültünk, ha megláttuk egymást.” És többször elmondja, mennyire fontos egymást tisztelni. Ülök vele szemben és hallgatom csendben. Feri bácsi történetét nem ismerem, de arra gondolok, ezzel a harminchárom évvel kárpótolta talán az élet Eszter nénit a sok nehézség után. Próbálom magamba szívni minden mondatát, elraktározni, hogy később elő lehessen venni. Szükség esetén.
„…a sorsot nem lehet kikerülni…aminek jönni kell…”…. – néz rám és nem kell befejeznie, a hangsúlyban minden benne van.
Eszter néni, köszönöm, hogy azon a reggelen együtt utaztál velem. Most már elkísérsz, amíg élek.

Markó Kati

FRISS