Pokoli sérülés után a csúcsra tört a dejtári izomkolosszus
Rigó Richárd, dejtári tűzoltó és testépítő, új súlycsoportban is a csúcsra ért: megnyerte a 100 kg felettiek versenyét a bécsi 16. WBPF Ausztria Kupán. A korábban 90 kilóban induló sportoló a kategóriaváltás után is fölényesen diadalmaskodott, és mindössze egy ponttal maradt le az abszolút bajnoki címről. A négy éve teljes combizomszakadásból visszatérő Rigó saját testét építette újra, most pedig a Scitec Superbody és a Mr. Olympia színpada felé tart.

A hétvégén megrendezett bécsi 16. WBPF Ausztria Kupa nemcsak az osztrák, hanem a közép-európai testépítőmezőny egyik legnagyobb eseménye volt és egyben a magyar sportélet számára is újabb sikertörténetet hozott. Rigó Richárd, a 35 éves dejtári tűzoltó és testépítő a 100 kilogramm feletti kategóriában is diadalmaskodni tudott, miután korábban a 90 kilós mezőnyben versenyzett. A súlycsoportváltás nem csupán fizikailag, hanem mentálisan is komoly próbatétel volt számára, hiszen egy új szintre kellett emelnie teljesítményét.
A magyar sportoló a Hungarian Bodybuilding and Physique Sports Federation (HBPF) színeiben indult a bécsi megmérettetésen, ahol a WBPF és az osztrák ABPF szervezésében zajlott a verseny. A rendhagyó helyszín, a Lugner City bevásárlóközpont, különleges hangulatot teremtett, a közönség több emeletről figyelhette a versenyzőket, akik fények és zene kíséretében léptek színpadra.
Rigó Richárd a kategóriáját fölényesen megnyerte, majd az abszolút bajnoki címért is harcba szállt, ahol a különböző súlycsoportok legjobbjai mérkőztek meg egymással. Végül mindössze egyetlen ponttal maradt le a teljes mezőnyt felölelő összetett győzelemről.
„A hét kötelező póz alatt végig a színpad közepén tartottak, ami általában azt jelenti, hogy te vezetsz. Őszintén azt hittem, hogy megvan az abszolút cím is, de végül egy pontal lemaradtam és második lettem. Ezzel együtt nagyon elégedett vagyok, idén sikerült a legszárazabb formámat hoznom, és tökéletesen beállítani a feltöltöttséget” – mondta a sportoló, aki elárulta, hogy a kategóriaváltás mögött hónapokig tartó, precíz munka állt.
Sérülésből a színpadra
A nógrádi sportoló civil életében is a helytállás szinonimája: tűzoltóként dolgozik a gödi Samsung SDI üzemében, emellett online edzőként is segíti mások fejlődését. A mostani siker azonban még nagyobb értéket képvisel, ha tudjuk, milyen mélyről kellett visszakapaszkodnia. Négy évvel ezelőtt edzés közben súlyos baleset érte, mindkét combján elszakadt mind a négy combizomfej, vagyis teljes quadriceps-szakadást szenvedett.
A rehabilitáció sokáig tartott, de a fájdalom és a kényszerpihenő sem törte meg. „Most érzem azt, hogy a lábam végre újra teljes, és hogy a rengeteg munkának, a fizioterápiának és a türelemnek valóban volt értelme” – tette hozzá.

A visszatérés után a versenysportban is új lendületet kapott: idén a WAP Európa-bajnokságon a mínusz 125 kg-os kategóriában 232,5 kilogrammos fekvenyomással szerezte meg az ezüstérmet, míg testépítőként WFF világbajnoki és vb-ezüstérmes is volt korábban.
Új célok: Superbody, és Mr. Olympia győzelem fekvenyomásban
A bécsi kupa után Rigó Richárd számára a szezon még korántsem ért véget. Következő célja a Scitec Superbody, Magyarország legnagyobb független testépítő versenye, ahol a GP (Grand Prix) kategóriában a legjobbak között indul majd.
„A Superbody-n szeretnék bekerülni az első öt közé, de ha a dobogó is összejönne, az lenne a hab a tortán. Ez lesz az idei szezon lezárása számomra” – mondta.
A jövőt illetően még ambiciózusabb terveket fogalmazott meg. „Szeretnék jövőre hosszabb tömegnövelési ciklust tartani, és újra az erőemelésre koncentrálni. Nagy álmom, hogy egyszer ott állhassak a Mr. Olympia színpadán fekvenyomásban” – árulta el.
Céljai között szerepel több világbajnoki cím megszerzése is, de a legfontosabb az, hogy egyszer hazahozza a Superbody szobrot. „Ez a szobor számomra nemcsak egy trófea lenne, hanem a kitartás és az újrakezdés szimbóluma” – mondta mosolyogva.
Fotók (forrás: Rigó Richárd)


