Balkezesek világnapja

2020 aug 13

Nem túlzás azt mondani, hogy mára már szinte az év minden napjához köthető legalább egy világnap.

Augusztus 13-án a balkezesek nemzetközi világnapját „ünnepeljük”. Ennek alkalmából hoztunk néhány érdekességet a balkezességről. Először 1976-ban tartották a balkezesek világnapját, akkor még azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a balkezesek elnyomottságára. Sokáig ugyanis az ördög gyermekeként tekintettek minden balkezesre, ezért kirekesztette őket a társadalom. Tiltották és próbálták elnyomni a bal kéz használatát, főleg a balkezes írástPedig a balkezesség nem egy rossz szokás, hanem biológiai alapokon nyugvó kézhasználat, amit a jobb agyfélteke dominanciával magyaráznak. Így már érthető, miért gyakoribb ez a jelenség a művészek között. Az emberek többsége elsősorban a jobb kezét használja, de a világ népességének 10-12%-a balkezes. A balkezesek hátrányban vannak a jobbkezes társaikkal szemben, a legtöbb hétköznapi használati tárgy ugyanis jobbkezesre lett megalkotva. Vannak, akik életük során átnevelődnek a jobb kézre, legtöbbször szülő kényszerrevagy a társadalom nyomására. A balkezesség gyakoribb az ikreknél, mint egy egyszülötteknél. Híres balkezes többek között Julius Caesar, Bach, Petőfi Sándor, Napóleon, Puskás Ferenc, Goethe, és Lady Gaga is, de a listát még lehetne folytatni 


Végül plusz egy érdekesség: egy ausztrál kutatócsoport megállapította, hogy a kenguruk többsége is balkezes. 

FRISS