Néha gyermekkoromban figyeltem őket. Látszólag, külső emberi szemmel nézve összevisszaságnak tűnt, ahogy a bolyban jönnek-mennek. Később megfigyeltem, hogyan járnak ki maguknak egy bizonyos, számunkra alig észrevehető utat, ha élelemre bukkannak.
Később azt olvastam, ők a természet titkos nagyhatalma. Vajon mi a sikerük kulcsa?
Gondoltátok volna, hogy egymást tanítják? A bristoli egyetem egyetem etológusai, Nigel Franks és Tom Richardson a Nature című tudományos szaklapban számoltak be megfigyeléseikről. Ha az egyik egyed élelemre bukkan, vezető szerepet vesz föl és megmutatja egyik társának az utat. Ilyenkor a két hangya szorosan egymás mögött halad és aktív kommunikáció zajlik közöttük a menetelés alatt. Amikor megnő közöttük a távolság, a vezető lassít, bevárja társát. Ha a tanuló már megtanulta a leckét, maga is tanítóvá válik, így nagyon gyorsan terjed az egész boly számára fontos információ a kolóniában. Ami számomra a legkülönösebb: egyes fajok levéltetvek és bíbortetvek nyájait tartják “háziállatként”.
Úgy tűnik, a kémiai kommunikáció az egyik legfontosabb e rendkívüli lények életében. Vannak köztük felderítők, akik szétszóródnak minden irányba. Amerre járnak, testükkel megérintik a talajt szaggatott illatvonalat hátrahagyva. Ha fészket keresnek és a felderítők megfelelő helyet találtak, erősebb illatot hagynak. Az őket követők ugyancsak ezt teszik, amennyiben a hely megfelelőnek tűnik. Így az egész közösség részt vesz a hely kiválasztásában, nincs parancsokat adó vezér. A levélvágó hangyák társadalmában amikor az idősebb hangyák rágószerve elkopik, és már jóval lassabban képesek a feladatukat végezni, akkor a fiatalabbak mentesítik őket a nehéz munka alól, nem kell levelet vágniuk, csupán a fiatalabb hangyák által levágott leveleket hordják. Már az ókorban megfigyelték a maggyűjtő hangyát, mindannyiunk számára ismerős Aesopus meséje a tücsökről és a hangyáról, amelyet la Fontaine foglalt versbe és magyarul is megjelent. Lespes francia természetbúvár így ír a maggyűjtő hangyákról:
“..bámulatraméltó tevékenységgel magkészletet gyűjjtenek össze; e célból messzire elkerülnek keresés közben. A munkát megosztják egymás között, ugyanis, ha útközben egy növényt találnak, amelynek széles levelei vannak, vagy egy követ, amely alatt szabad terület van, vagy akármilyen más védőtetőt, ott ideiglenes raktárt készítenek. Azok az egyének, amelyek magvak gyűjtésével foglalkoznak, odahordják a magvakat az ilyen raktárba; mások pedig elhordják a fészek nyílásához; a harmadik munkáscsoport pedig végül behordja az aratás eredményét az építmény belsejébe. Néha, ha az aratás helye nagyon messze van a fészektől, az esetben három-négy ilyen raktárt létesítenek útközben.”
Úgy tűnik, e különös lények sikerének titka a szervezettségükben rejlik, a társadalmuk teszi őket igazán legyőzhetetlenné…
Idézet forrása: http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/2839.html
Ugyanitt még rengeteg érdekes információt olvashattok a témáról!
M. Kata
