Hogy lebuktassa a ragadozót, szándékosan válik prédává: az Emmy-díjas újságírónő, Mariana van Zeller titkos küldetésbe kezd, hogy feltárja a romantikus csalások iparágát. A Muck Media által készített „A megtévesztés mesterei Mariana van Zellerrel” október 18-án debütál a National Geographic csatornán, és aznap elérhetővé válik a Disney+-on is.
A National Geographic új oknyomozó dokumentumfilmjének főszereplője az Emmy-díjas újságírónő, Mariana van Zeller. A Muck Media produkciójában, Jeff Plunkett rendezésében készült egyórás különkiadás október 18-án, 23 órakor debütál a National Geographic csatornán, és aznaptól a Disney+-on is elérhető lesz.
A romantikus csalások mára a pénzügyi bűncselekmények egyik leggyorsabban terjedő és legsúlyosabb következményekkel járó formájává váltak. A generatív mesterséges intelligencia térnyerése, amely már hírességek és közszereplők meggyőző utánzására is képes, még kifinomultabbá és nehezebben felismerhetővé tette az átverést. Becslések szerint minden hetedik felnőtt veszített már pénzt ilyen típusú csalás következtében, 2025-ben pedig csak az Egyesült Államokban több mint 1 milliárd dollárt csaltak ki romantikus csalók áldozatoktól.
Mariana van Zeller évek óta tudósít a csalásiparról, „A megtévesztés mesterei Mariana van Zellerrel” műsor kedvéért azonban eddigi legmélyebb és legszemélyesebb oknyomozásába kezd. Egy társadalmi kísérlet részeként online társkereső profilt hoz létre, és tudatosan válik romantikus csalók célpontjává, hogy feltárja a módszereket, technológiákat és manipulációs technikákat, amelyekkel megtévesztik az áldozataikat.
Az online nyomozás hamarosan valós üldözéssé válik. Mariana összes figyelme egy egyre kitartóbb és manipulatívabb csalóra összpontosul, aki négycsillagos tábornoknak adja ki magát. Egy etikus, úgynevezett fehérkalapos hacker segítségével igyekszik feltárni a férfi személyazonosságát és tartózkodási helyét, és elhatározza, hogy személyesen is kérdőre vonja őt. A dokumentumfilm olyan áldozatokat is bemutat, akiknek életét alapjaiban forgatták fel a romantikus csalók. Köztük szerepel egy olyan nő is, akivel elhitették, hogy kapcsolatban él Jon Bon Jovival. Az általa valódinak hitt kapcsolat végül odáig vezetett, hogy szembe kellett néznie a lakása elárverezésének veszélyével.
„Évek óta tudósítok csalásokról, és a leggyakrabban azt hallom: »Hogy lehet valaki ennyire naiv? Velem ez soha nem történhetne meg.« Pedig megtörténhet – és meg is történik bárkivel” – mondta van Zeller. „Ezúttal szándékosan váltam célponttá.”
A National Geographic és a Muck Media együttműködésének részeként Mariana van Zeller „The Hidden Third” című podcastja az október 12-i héten különleges epizódokban foglalkozik „A megtévesztés mesterei Mariana van Zellerrel” sorozattal. Az adások exkluzív interjúkat tartalmaznak a dokumentumfilmben szereplő etikus hackerrel, illetve az egyik áldozattal. Mariana van Zeller a National Geographic Emmy-díjas „A bűn kereskedői” című sorozatának műsorvezetőjeként és vezető producereként évek óta a világ legveszélyesebb földalatti hálózatait vizsgálja. Munkáját rekordot jelentő 88 Emmy-jelöléssel és ebből 16 győzelemmel ismerték el. „A megtévesztés mesterei Mariana van Zellerrel” a Muck Media produkciójában a National Geographic számára készült. A vezető producerek Jeff Plunkett és Mariana van Zeller, a filmet Jeff Plunkett rendezte. A National Geographic részéről Bengt Anderson vett részt vezető producerként a produkcióban.
Angol nyelvű előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=UWSVmS1TTb0
Forrás: NOGUCHI x



