Harmadik alkalommal rendezik meg a Szemesi Ünnepi Pikniket Balatonszemesen, ahol augusztus 16. és 23. között nyolc napon át színházi előadások, koncertek és ünnepi események várják az érdeklődőket. A programok többsége ingyenesen látogatható.
A programsorozat augusztus 16-án a Dzsungel könyve című musicallel indul a Földi Teri Színház előadásában. Augusztus 17-én a Budapest Jazz Orchestra mutatja be Forever Queen Jazz című koncertjét Wolf Kati, Király Viktor és Kocsis Tibor közreműködésével, augusztus 18-án pedig a Melody Maker Show idézi fel a kilencvenes évek slágereit Bebe, Moór Bernadett (Bedhy) és Gajdos Attila (Julian) fellépésével.
Augusztus 19-én koncertet ad a 30Y, augusztus 20-án Simply the Best – Tina Turner-emlékkoncertet rendeznek Koós Réka, Király Linda, Szirota Jennifer, Szabó András és az Abrakazabra zenekar közreműködésével, amelyet ünnepi tűzijáték követ.
A fesztivál kiemelt eseménye lesz augusztus 21-én a Kossuth-díjas Csík Zenekar, valamint augusztus 22-én a balkáni zene világhírű együttese, a Boban Marković Orkestar koncertje. A programsorozat augusztus 23-án Pély Barna koncertjével zárul.
Iváncsics Zsolt, Balatonszemes polgármestere a közlemény szerint kiemelte, hogy a rendezvény három év alatt a település egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált. „Célunk, hogy a magas színvonalú programokkal egyszerre erősítsük a helyi közösséget és a Balaton térségének turisztikai vonzerejét” – idézi a szervezők közleménye a polgármestert.
A legtöbb program ingyenesen látogatható. A rendezvény helyszíne a balatonszemesi focipálya.

Fotók (Forrás: Szemesi Ünnepi Piknik)



