Egy spanyol művész, Gemma Gené annyit gondolt munka közben kedvencére, hogy hazafelé a metrón elkezdett rajzolgatni. Végül tökéletes kis képregények születtek, amik minden gazdinak és nem kutyásnak megmutatják: milyen csodálatos, humoros és olykor zavarba ejtő egy kutyával megosztani az életet. Egyet viszont mindenki érez a rajzokat nézve: a hihetetlenül erős kapcsot, ami összeköti az embert és kutyáját.
Mochi! MOCHI!!! Soha többé ne tűnj el!
Mochi, nem! A papír nem étel! – Minden étel a helyes hozzáállásal!
Miért nem szóltál, hogy átjöttél a kanapéra??
Isten hozott! A nevem Mochi. – Ok… Tudod, hol vannak az értékek? – Persze, kövess!
Na ki a jófiú???
Munkába kell mennem… – “Munka”
Kabbe 
Maradj itt, mindjárt visszajövök!
Ki az én szerelmem? Kit szeretek jobban mindennél? – Khm… – Ó, helló, édes…
Fúj, egy tabletta volt a sajtomban!
Vau vau vau!!! – Szívesen…
Én egy angol juhászkutya vagyok – Én mami kis angyalkája vagyok
Mochi, hazajöttem! – Dühös vagyok rád, amiért elhagytál! – Tényleg? Akkor miért csóválod a farkad? – Mert annyira boldog vagyok, hogy látlak!
Most ebédeltél, nem kaphatsz jutalomfalatot! – Annyira mellőzve vagyok!
Milyen ronda kutya… – Oh, elnézést, Miss Naomi Cambell!!!
Mochi! Mochi! … Kaja! …
ÁÁÁÁÁ! Mindenki utál téged!
Hol van a jutalomfalatom, amiért jó kisfiú voltam??
Tudom, hogy arra használsz, hogy melegítsd a lábaidat. De szeretlek a fagyos lábaiddal együtt!
Elment! Egyedül maradtam a világban! Elaltatta a figyelmem! – Mochi! – Mami! Hálistennek megmentettelek!
Szóval, mennyit kell várni vacsiig?
Forrás: kutyabarat.hu
