Kiszámoltuk, mennyit fogyaszt évente a klíma

2024 máj 30

Most kiderül, klímával vagy gázzal érdemes-e inkább fűteni


Megéri klímaberendezést vásárolni néhány forró nyári hét miatt? Érdemes klímával fűteni vagy a fűtésre így rásegíteni? Megannyi kérdés. Noha a klíma fogyasztása sok mindentől függ, ha gazdaságosan szeretnénk üzemeltetni, célszerű néhány dologra odafigyelni, amikor készüléket választunk.

Egy klíma fogyasztása rengeteg külső tényezőtől függ, szinte felsorolni is nehéz lenne őket. Számít többek között a berendezés teljesítménye, energiabesorolása, az épület szigetelésének mértéke, a nyílászárók minősége, az épület tájolása, az éghajlat, illetve nagyon fontos tényező a használat módja. Amennyiben az előző évhez képest egy enyhébb tél következik, vagy lejjebb vesszük a beállított hőmérsékletet máris alacsonyabb lesz a fűtéshez szükséges energia bevitel. Ebből látható, hogy nem lehet pontosan megmondani, hogy egy klíma telepítése után mennyi lesz az adott ingatlan fűtési számlája a szezon végén. Hiszen, ha valamelyik érték megváltozik, a vizsgált fogyasztás is rögtön más eredményt mutat.

A Gree légkondicionálók műszaki szakértője, Stuller István szerint a berendezés energiacímkéjén található kWh/szezon adatot érdemes figyelni. Ezt az értéket minden gyártónak egy erre vonatkozó EU-s rendeletben rögzített feltétel szerint kell vizsgálni. Ezzel tudják ugyanis meghatározni, hogy egy berendezés az adott fűtési és hűtési szezonban a megadott teljesítmény bevitele mellett mennyi energiát fog felhasználni. Érdemes odafigyelni a megadott fűtési teljesítmény értékre, ugyanis ezt nem minden gyártó adja meg egyformán. Ez azt eredményezi, hogy az energiafogyasztás igaz alacsonyabbnak látszik majd, de értelemszerűen a bevitt hőenergia is kevesebb lesz ezáltal. Minél újabb és minél korszerűbb technikai megoldásokkal van felvértezve egy légkondicionáló, annál alacsonyabbak lesznek az éves fogyasztási értékek.

Ennyi fogyasztással számolhatunk évente


A fogyasztás a magyar háztartások esetében az egyik legfontosabb tényező, hiszen minden háztartás szeretné a lehető legkevesebbet fizetni havonta. A rezsiszámla csökkentése mellett pedig szintén fontos szempont, hogy megéri-e beruházni egy klímaberendezésre, illetve mennyi idő alatt térül meg az ára. „Ha ezt számszerűsíteni szeretnénk, akkor egy példán keresztül vezessük le a GREE gyár idei évtől kapható, egyik magas hatékonysággal bíró 2,7 kW teljesítményű Comfort Pro modelljének fogyasztását. Az energiacímkéjéről leolvasva azt látjuk, hogy a hűtési szezonban 111 kWh, míg a fűtési szezonban 822 kWh áramot fog felvenni a hálózatból a megadott teljesítmény igény mellett” – tolmácsolja a Gree szakembere.

Jelenleg minden GREE berendezésre igényelhető egy úgynevezett H tarifa, amit azért hozták létre a szolgáltatók, hogy egy kedvezményes tarifával lehessen működtetni a hőszivattyúkat és a megújuló energiaforrásokból kiépített fűtési rendszereket.
Ha ennek a kedvezményes árszabásnak a díjával számolunk -, mely csak a fűtési időszakban áll rendelkezésre – 22,96 Ft x 822 kWh = 18.873 Ft lenne a fűtés, míg 36,39 Ft x 111 kWh = 4.039 Ft a hűtés díja. Jól látható, hogy így egy igazán barátságos megoldást kapunk klímával történő fűtés esetében. (A feltüntetett árak szolgáltatónként változhatnak.)

Melyik fűtési megoldás a leggazdaságosabb?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyivel hatékonyabban lehet fűteni klímával, mint fűtőpanellel vagy hagyományos gázkazánnal. A GREE szakembere szerint ehhez azt kell megértenünk, hogy a légkondicionáló működési elvéből adódóan sokkal nagyobb fűtési teljesítményt képes leadni, mint amennyit ehhez az elektromos hálózatból felvesz. Ezt a hányados értéket nevezzük SCOP értéknek, amit egy egész szezonra levetítve ad meg a gyártó.

Stuller István szerint ahhoz, hogy számításokat tudjunk végezni, rögzítenünk kell néhány alapvetően változó adatot. A példánk kedvéért vegyünk alapul egy megfelelően szigetelt 90 nmhasznos alapterületű családi házat 2,8 méteres belmagassággal, aminek a hőszükséglete átlagosan 5 kWh lenne a belső helyiségekben tartott 20°C mellett. Ennek a fiktív ingatlannak kb. 7001 kW hőenergiát kéne pótoljunk fűtési szezon alatt a különböző fűtési megoldásokkal.

Klímás fűtés esetén ezt a hőveszteség értéket el kell osztanunk az SCOP értékkel, ami azt jelenti, hogy a berendezés 7001 kW / 4.6 = 1522 kWh elektromos áramot fog elhasználni a hálózatból. Kedvezményes H tarifával számolva ez 22,96 Ft x 1522 kWh = 34.945 Ft-ot jelent.

A szükséges hőenergiát egy elektromos fűtőberendezés -, mint pl. fűtőpanel, infrapanel vagy hősugárzó – csak ugyanennyi felvett elektromos áram segítségével képes előállítani. Ez A1 rezsicsökkentett díjjal számolva 7001 kW x 36,39 = 254.766 Ft. Ugyanakkor a képlet így nem számol azzal, hogy jelenleg ezt a mennyiséget már nem is fogjuk tudni rezsicsökkentett áron elszámolni, ez pedig jócskán tovább növeli majd a számlánk végösszegét. Ráadásul egy ilyen berendezésre a H tarifát sem tudjuk igénybe venni.

Amennyiben gázból kívánjuk az adott teljesítményt fedezni, először is váltsuk át a fűtési teljesítményigényt a gáz árazásánál használt fűtőértékre, ez 7001 x 3,6= 25204 MJ. A gáz jelenlegi ára 2.9 Ft, ez behelyettesítve 25204 MJ x 2.9 Ft = 73.092 Ft. Ez a számítás viszont így nem veszi figyelembe a gáz fűtőértékének a korrekcióját, ami miatt ez a végősszeg a valóságban még emelkedhet.

Ezekkel a leegyszerűsített számítási példákkal nem tudjuk megállapítani külön-külön minden egyes ingatlan hőszükségletét és ezáltal a fizetendő számla végösszegét, de az jól kimutatható, hogy egymáshoz viszonyítva klímával tudjuk elérni a legkedvezőbb fogyasztási értékeket. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen berendezés alkalmas fűtés mellett hűtési feladatot is ellátni, melyre a többi termék nem alkalmas. Így légkondit is szükséges melléjük telepíteni majd, ha hűteni is szeretnénk. (A példákban feltüntetett árak változhatnak.)

Erre ügyeljünk, hogy minél kevesebbet fogyasszon a légkondi!


A Gree specialistája szerint érdemes néhány fontos részletre is odafigyelnünk annak érdekében, hogy a klímaberendezésünk fogyasztása a lehető legideálisabb legyen. Ilyen többek között a szigetelés is. Fordítsunk nagy figyelmet rá, hogy a klimatizálni kívánt épület jól szigetelt legyen, ne dolgozzon feleslegesen a berendezésünk nagy hőveszteség mellett. Szintén fontos szempont a hőmérséklet észszerű szabályozása.

Állítsuk be a klíma hőmérsékletét úgy, hogy az kényelmes legyen, de ne túlzottan hideg vagy meleg. Például nyáron a 24-26°C, míg télen a 22-24°C hőmérséklet ideális lehet. Spórolhatunk akkor is, ha időzítőt állítunk be, hogy csak akkor és olyan hőfokon működjön a légkondi, amikor valóban szükséges, például amikor otthon vagyunk. A rendszeres karbantartás is gondoskodik arról, hogy a készülék a legoptimálisabban üzemeljen, ezért ezt sem érdemes elhanyagolnunk. Egyre jobban terjednek az „okosotthon” rendszerek is, ezeknek a használatával és külső, a vezérlést támogató egységek hozzáadásával az éppen szükséges fűtési és hűtési igény szerint tudjuk irányítani az okos berendezésünket.

Így válasszuk ki a megfelelő készüléket

A Gree szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy klímaválasztáskor számos tényezőt kell figyelembe venni annak érdekében, hogy megfelelő berendezést válasszunk, amely kényelmes és hatékony is lesz számunkra. Fontos szempont a megfelelő teljesítményű klíma kiválasztása, ezt klímaméretezésnek hívják.
Alulméretezés esetén a berendezés nem fogja megfelelően hűteni vagy fűteni a helyiséget, míg a túlméretezett klíma feleslegesen nagy energiát fogyaszt és nem lesz hatékony. Válasszunk olyan klímaberendezést, amely energiatakarékos és környezetbarát. Az energiahatékonyságot az energiacímkén találjuk, ezért az azon található kW/óra/szezon értéket szükséges górcső alá venni.

„Azonban nem mehetünk el a zajszint kérdése mellett sem. Nézzük meg a berendezés katalógus oldalát, vagy műszaki adatlapját, és ellenőrizzük a beltéri egység zajszintjét, különösen, ha olyan helyiségben lesz elhelyezve, ahol gyakran tartózkodunk, például a nappaliban vagy a hálószobában. Egyéni igényeink szerint nézzük meg a berendezés extra funkcióit és kiegészítőit. Eldönthetjük, hogy a mindennapi használat során melyek azok tulajdonságok, melyek fontosak lehetnek számunkra, ilyen például a Wi-Fi, az időzítő és a légtisztító rendszer. Végül, de nem utolsó sorban válasszunk egy régóta piacon lévő márkát, minőségi terméket és hozzáértő telepítő szakembert, mely feltételek hosszú távon garantálják a megbízható működést” – zárta gondolatait a Gree légkondicionálók kollégája.

Fotók (forrás: Gree légkondicionálók)

FRISS