Mindenki szerette Eriket. Kedves jó gyerek volt fiatal korától kezdve. Egyike volt azoknak az embereknek, akik imádtak dolgozni és segíteni embertársaikon. …

A felnőtt élete is úgy kezdődött, huszonkét évesen, mint egy álom. Feleségül vette élete nagy szerelmét és elindult azon az úton, amelyet úgy hívnak, az Élet! Nulláról kezdték az életüket, mint a legtöbb ember, akik mögött nincs és nem is volt soha pénz, amely mint tudjuk, nem boldogít, de sokat segítene az életben induló pároknak, ha egy kevéske lenne. Imádott felesége szülei azt javasolták nekik, hogy ne tömbházba fektessék a felvett lakáshitelüket, hanem az ő családi házukra húzzanak rá egy szintet. Olcsóbb lenne, és együtt marad a család, ha mégis lennének szűkös évek, tudnak segíteni a fiatal párnak ők is. És mégis teljesen függetlenül élhetnék életüket.
Boldogan fogadták el a szülők ajánlatát, hisz nagyon sok pénzt tudtak így megtakarítani. De még ennél is sokkal többet azzal, hogy az ezermester Erik, és barátai, szinte mindent meg tudtak csinálni az építkezés során. És mindezt ingyen, mert a jó barátok ilyenek, mennek a barátaiknak segíteni. Tudták, ha nekik lesz szükségük segítségre, ők is boldogan állnak rendelkezésükre. A ház elkészült és gyönyörű lett. Na, ne a főúri kastélyok fényűzésére gondoljanak az emberek, csak amolyan kicsinyke, modern háromszobás lakásra, amely nekik maga volt a földi paradicsom. Annyira megtetszett felesége szüleinek is a gyönyörűen megcsinált lakás, a központi fűtés kényelmével, hangulatvilágításával, és kényelmes fürdőszobájával, hogy megkérték Eriket, apránként segítene-e az ő, alattuk levő lakásukat is így felújítani. Boldogan vállalta. Egy év múlva a ház kívül belül felújítva, bevakolva tényleg úgy nézett ki, mint egy szép nagy kétszintes családi ház. Ilyen körülmények között érthető, hogy ebben a házban a boldogság vert tanyát. Erik dolgozott éjjel-nappal, hogy a boldogságnak semmi ne legyen akadálya. Kötelességének tartotta, hogy mindig mindenből a legjobb legyen meg családjának, és ebből nem hagyta ki felesége szüleit sem.
Néhány év boldogság után született két gyermekük, egy fiú és egy kislány. A szeretet még annál is szorosabb kapocs lett közöttük, mint amilyen előtte bármikor is volt, pedig azt hitték, azt már nem lehet felülmúlni. De lehetett. Már nem kellett volna állandóan Eriknek újabb munkákat sem elfogadnia, a munkahelyi jövedelme tökéletesen elég volt a megélhetésükhöz. Felesége szüleinek volt a Balatonon egy kis nyaralójuk. Nyaranta egy hétre mindig ott pihenték ki magukat. Ráfért volna a tatarozás, és a belső teljes felújítás, mert felesége szülei nem nagyon aggódta erre. Meg is kérdezték Eriket, hogy nem pofozná-e ki a barátaival ezt is. Ki is lehetne adni bérbe akkor, amikor ők nem használnák, így pénzt is hozna a családnak, és többet is érne az a nyaraló. Végül pedig úgyis az övé lenne minden, amikor majd meghalnak, mert nekik már úgy sincs sok vissza, tehát jó gondoskodás és befektetés lenne. Ha másra nem is, de gondolj bele, a gyerekeid számára is micsoda ajándék lesz ez.
Erik habozás nélkül belevágott ebbe is. Igaza van az anyósának, hisz miért él az ember? Hogy a gyermekei életét szebbé, jobbá tegye. Erik barátai ennyi év eltelte után is a régi jó cimborák maradtak. Bár közben eltelt több mint tíz év, amikor szólt nekik, hogy mi lenne a munka a Balatonon, már megvett mindent a felújításhoz, boldogan vállalták. Pár hónapig minden hétvégén vitte ki a barátait a tóra, és az eredmény tökéletes lett. Mint az igazi férfiemberek, a férfias munka mellett jókat ettek, ittak, nevettek és dolgoztak megszállottként a barátjuknak, és a nyaraló kívül-belül megújult.
Erik elégedett volt életével. Lassan múltak az évek, a gyerekek is már majdnem felnőttek, az élet kezdésének a küszöbére érkeztek. Most is imádta feleségét, csak egyet sajnált, már nem tudott annyit dolgozni, mint fiatalabb korában. A sok munka kikezdte egészségét, egyre többször betegeskedett. Egyre gyakrabban kellett hosszabb-rövidebb igénybe véve az orvosának a segítségét. Aki mondta is neki, hogy több pihenésre lenne szüksége és kevesebb munkára. Ötvenedik születésnapját a barátaival és családjával ünnepelte meg. Megígérte mindenkinek, hogy attól a naptól kevesebbet dolgozik, ezután már csak a családjának kíván élni. Mindenük megvolt. Autó, szépen berendezett lakás, a Balatonon a nyaraló és egy-egy bankszámla a gyerekeinek, rajtuk egy barátságos összeg, hogy ha szükségük lesz rá, ne forduljanak senkihez kölcsönért.
Nem sokkal ezen nevezetes születésnap után, felesége odaállt Erik elé és csak annyit mondott neki, beadtam a válópert. Én már nem akarok, nem tudok veled élni! És mielőtt férje meg tudott volna szólalni a meglepetéstől, el is ment hazulról.
Erik összeomlott. Szerette volna tudni, hogy miért döntött így a felesége. De nem tudta hová költözött, és hogy beszélhetne vele. Csak a több mint egy éves, kiabálásokkal tarkított válóperes napokon látta viszont feleségét. Erik kérdéseire, hogy miért akarja ott hagyni, csak annyit mondott a bíróságon, hogy mást szeret. A békítés mindig sikertelen volt, így a bíróság végül kimondta a válást. De Eriket nem ez viselte meg a legjobban, hanem a vagyonmegosztás. A ház, amelyben laktak, még mindig a feleség szüleinek nevén volt. Mint a balatoni nyaraló is. A bíróság a közös autójukat ítélte Eriknek, amiről a felesége lemondott, és négy millió forint vagyonrész kifizetésére kötelezték volt feleségét, ami pár nap után már Erik számláján is volt. Eriknek el kellett költöznie a közös családi fészekből, kisemmizték. Harminc évnyi munkája vált semmivé néhány óra alatt. A heverőjét, a ruháit és a szerszámait vihette csak el magával, és egy helyre tudott csak menni, öreg egyedül élő édesanyjához.
Ügyvédje már a per elején felhívta a figyelmét, nagyon kicsi az esélye annak, hogy sok munkájának az árát visszakapja, mert nincsenek számlák. És már akkor, amikor ennyi pénzt és munkát fektetett bele felesége szüleinek a lakásába, és a nyaralójába, már akkor valamilyen iratban kellett volna rögzíteni, és a tulajdoni lapokon is bejegyeztetni rá, ha mást nem, haszonélvezetet.
De ilyenre nem gondolt Erik, mert szerelmes volt és imádta a feleségét. És most is imádja most is, megbízott benne. Vagyonossá tette őt, és erre itt hagyta, csináljon, amit csak akar.
Kettő héttel később édesanyja talált rá a kis szobájában, felakasztotta magát. Asztalkáján egy búcsúlevél hevert, „Most is szeretlek drágám”. És alatta még egy bejegyzés, „Ne haragudj rám édesanyám. Szerető fiad, Erik.”

Vizvári József