Tanárnak lenni…

2020 jún 12

A pedagógusnap minden szakmabeli ember számára szól, azoknak, akik az év többi napján nem kapnak annyi figyelmet, mint június első vasárnapján. Mivel sok tanárt, tanítót ér valamilyen verbális vagy fizikai atrocitás, legtöbbször rossz munkavégzést emlegetve, adja magát a kérdés: létezik-e tökéletes pedagógus, aki mindig hibátlanul teljesít?

Hosszú rendelet szabályozza azokat a jellemzőket, melyekkel rendelkeznie kell egy végzett pedagógusnak, amikor a felsőoktatásból kilép és tanítani megy. A rendelkezés szerint a tökéletes pedagógus sokoldalú, kommunikációja világos és átlagon felüli, szaktárgyi tudása egészen magas színvonalú, emellett kollégáival, diákjaival, azok szüleivel mindig helyesen kommunikál, az életre nevelő munkáját hibátlanul végzi – ez egy objektivitásra törekvő, általános elvárás.

Ha egy felnőttet kérdezünk meg, akkor elsősorban volt tanulóként fogalmazza meg azt, hogy milyen lenne számára az ideális pedagógus. Szülőként nagy valószínűséggel azt helyezi előtérbe, hogy a gyermekének mi lenne a legjobb. A szülő saját értékrendjének megfelelőlen fogja elvárásait felállítani. Megítélni az iskolát pedig elsősorban azáltal fogja, hogy mit hall vissza otthon gyerekeitől.

Hogy egy diák mit gondol erről a kérdésről, az egyáltalán nem egyértelmű, ez életkor, háttér, aktuális környezet függvénye. Alsóbb évfolyamokon nem túlzottan markánsak ezek a szempontok, de a serdülőkortól kezdve ez egyre jobban kiéleződik. Ekkor már bizonyára saját boldogulását veszi alapul, hiszen mégiscsak könnyebb, ha a vele foglalkozó tanár nem veszi el a szabadidejét, a személyiségének és aktuális állapotának megfelelően kezeli őt, teret enged neki minden szempontból.

A rendelkezés problémája az, hogy a túlzott objektivitása miatt egyszerűen utópisztikussá válnak az elvárásai. Egy ilyen jellegű szövegnek természetesen célja az, hogy mindent univerzálisan lefedjen, iránymutatást adjon, de ennek következtében ez a fajta tanárság ideává válik, ami csak egy másik világában létezik, de mi azt sosem érhetjük el, legfeljebb másolhatjuk. A szülők és a tanulók válaszadásával pedig az a kifogásolható, hogy elfogultak, tehát mindenki saját érdekeit figyelembe véve gondolkodik. A megfelelő „ideális tanár” – kép valahol a rendelkezés dimenziója és a valóság között helyezkedik el félúton.

Sok felelősség van egy pedagógus kezében, ami pont elég teher olyannak, aki ezt a hivatást lelkesen és odaadással végzi. Nincs szüksége még olyan megterhelésre, mint lebecsülés, ami sajnos érezhető több irányból. A világ és vele együtt az oktató-nevelő munka is átalakulóban van. Ennek az útkeresésnek feszültségét nem szükséges fokozni, hiszen egy tanár csak a feladatát szeretné végezni abban azon a pályán, melyet választott.

Tökéletes pedagógus a valóságban nem létezik, ahogy eszményi diák és hibátlan szülő sem, így a kölcsönös megértés nagyon fontos. Egy csodálatosan széles feladatkör az, amelyet a tanár magáénak mondhat, és mivel nem vagyunk tévedhetetlenek, nem is fogja tudni mindig mindegyiket hibátlanul ellátni. Valójában nincs olyan ember, aki ezeket maradéktalanul és kifogástalanul véghez tudná vinni. És ez az, amit szem előtt kellene tartani.

FRISS