Legendás retro magyar filmek

2020 ápr 24

…, amiket egyszer legalább látnod kell

A magyarok életében is vannak olyan meghatározó magyar filmek, amelyeket muszáj egyszer megnéznünk, hiszen igazi klasszikusnak számítanak. Összeszedtük ezeket!

Indul a bakterház

Az örök klasszikus, a magyarok kedvence. Ki ne idézne belőle a mai napig? A tanyavilág és az élet szemlélete egy kisfiú, Bendegúz szemszögéből. A filmet 1980-ban mutatták be Mihályfy Sándor rendezésében, amelyet Rideg Sándor regénye alapján készítettek el. A film szereposztásában olyan nevekkel találkozhatunk, mint Koltai Róbert, Pécsi Ildikó és Haumann Péter. A film immár 40 éves lett, és talán a magyarok egyik kedvenc vígjátéka, amelyből szegény Bendegúz pofonjait a mai napig hallom a fülemben csengeni.

Vuk

A kedvenc rajzfilmünk, amelyet Fekete István regénye alapján készítettek el 1981-ben. Az egyik legnagyobb magyar rajzfilm-klasszikus, amelyet minden magyar ismer. A filmből újabb változatott is készítettek, azonban az eredetit sosem fogja lekörözni. A kis róka Vuk hangját Pogány Judit hozta, amelyre mindannyian jól emlékszünk. A történetben végig kísérhetjük a kis róka drámáját, majd felnőtté cseperedését és bátorságát. A Vuk lesz az a mese, amelyet felnőttként is szívesen nézünk meg gyermekeinkkel.

Macskafogó

A Vuk mellett a Macskafogó az az ikonikus rajzfilm-klasszikus, amely felidézi a gyermekkorunkat és azt, hogy mennyi vidámságot köszönhettünk neki. A rajzfilmet 1986-ban mutatták be, és az egész világon látható volt. A Macskafogó bűnügyi vígjátéka nem csak itthon, de külföldön is rendkívül sikeres volt. A szereplőknek ugyan furcsa neveket adtak, mégis a mai napig emlékszünk rájuk. Nick Grabowski, Fritz és Safranek biztosan ismerősen csengenek.

Egri csillagok

Történelmi film, amely mindenképp alapműnek számít. Bár a kötelező olvasmányként feladott művet senki sem szívesen olvasta el az iskolában, a film megjelenésével minden más lett. Az izgalmas csatajelenetek és Bornemissza Gergő – Cecey Vicuska párosa emlékezetessé tette Gárdonyi Géza regényét. A filmet 1968-ban mutatták be, amit egyszer biztosan mindenki látott már, hiszen a kötelező olvasmány kiváltásához egyszerűbb volt a filmet megnézni. Az Egri csillagok forgatásához elkészítették az Egri vár kicsinyített mását, amelyet a mai napig Pilisborosjenőn meg lehet tekinteni.

Liliomfi

Az 1954-ben készült Liliomfi vígjátéka tökéletesen megtestesíti a fiatalok szerelmi életét. A szabadság és az ifjúság leleményessége, szerelmes szálai és vidám pillanatai a maga drámájában. Szigeti Endre megformálásában nők ezrei voltak egykor szerelmesek Liliomfibe. A film tele van játékossággal, miközben nagyon idilli a badacsonyi és a balatonfüredi környezetben.

Forrás: https://www.magyarorszagom.hu/retro-magyar-filmek.html

FRISS