Különleges akcióval tisztították az újpesti Szilas-patak medrét

2022 jún 21

Kávéfőző és melltartó is került már elő a vízből

Nem is gondolnánk, hogy milyen mértékben szennyezzük a vizeinket, ami jól látszik a több kerületen átfolyó Mogyoródi-patakon és Szilas-patakon is. Szerdán az utóbbi élővíz medrének egy szakaszát tisztították meg Újpesten. A különleges akció során 4,8 köbméter szemetet szedtek össze egy 1270 méteres szakaszon. A hulladékok között volt például műfogsor, melltartó, de antik gyertyatartó és temérdek csomagolóanyag is. A szemétszedés és medertakarítás célja nem csak egy élhetőbb fővárosi környezet megteremtése, hanem a patakok élővilágának megóvása és megvédése.

Újpesten két patak is található. Az egyik a 24 km hosszú Szilas-patak, amely a Gödöllői dombságból indul és átfolyik több városon, valamint Budapest egyes kerületein, így a XVI. kerületen, a XV. kerületen, illetve 3,41 km hosszúságban a IV. kerületen is, itt torkollik a Dunába. A másik a Mogyoródi-patak, amely a Hungaroring környékéről indul, 12,5 folyamkilométer hosszú, és több várost és kerületet szel át, így a XV. kerületet és a IV. kerületet, itt torkollik a Szilas-patakba.

„Fontos megmenteni a belterületi vizeink élővilágából, ami még megmaradt, mert ha nem takarítjuk ki a több kerületen átívelő Szilas-patakot és Mogyoródi-patakot, akkor nemcsak az itteni élővilág fullad bele a szemétbe, de végül mi emberek is belefulladunk a saját szemetünkbe. Ezért kezdeményeztem és vettem fel a Fővárosi Csatornázási Művekkel a kapcsolatot, hogy együtt, közösen kezdjünk bele egy szemétszedési akcióba, megtisztítva a Szilas-patak egy szakaszát. Hiszen, nemcsak a közterületeken fontos a szemétszedési harc, hanem a patakparton és a patak mederben is” – mondta el Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere.

Bizarr tárgyak lelőhelye

Megdöbbentő volt a látvány az első akción, amely még áprilisban valósult meg a Szilas-patak Farkaserdő utca és a Szilágyi út közötti mederszakaszán. A körülbelül egykilóméteres részen 5 köbméter szemetet szedtek össze az Újpesti Városgondnokság munkatársai: italos üvegek, sörös dobozok, cipők és ruhák, melltartó, gyógyszeres tégelyek, dísztárcsa, sőt még egy műfogsort is találtak a takarítás alkalmával.

A júniusi akció során sem volt hiány bizarr tárgyakból. A derék fölé érő védőfelszerelésbe öltözött medertisztítók mások mellett kávéfőzőt, lemezeket, útjelző lámpát is kihalásztak. Egyesek a személyes tárgyaiktól szabadultak meg: számos megunt ruhadarab, melltartó és bugyi is került a patakba. Nem beszélve bankkártyáról, játékbabáról, autógumiról és a temérdek csomagolási hulladékról.

„A mostani második akciót azért szervezte meg közösen Újpest Önkormányzata, az Újpesti Városgondnokság és a Fővárosi Csatornázási Művek, hogy a sajtó munkatársainak is megmutassuk és kézzelfoghatóvá tegyük, hogy mit is tesznek egyes honfitársaink természeti értékeinkkel, melyeket inkább óvni kellene, mint tönkre tenni” – mondta el Etter Márk, az Újpesti Városgondnokság ügyvezetője.

A különleges akció további nem titkolt célja az, hogy felhívják a városi emberek figyelmét is arra, hogy a patak nem arra való, hogy odadobjuk a szemetet.

Ökológiai folyosó nyílik

Mindezek mellett figyelemreméltó, hogy az élet még így is utat tör magának. A patakban ugyanis élő kagylót is találhatunk, a vadkacsák előszeretettel elidőznek itt, a betonelemek közül pedig hajt ki a vegetáció is, számos növény található a patakpart mentén, például lándzsás levelű útifű, széleslevelű útifű, réti boglárka, pásztortáska, de már a Mogyoródi-patak partján kihajtott az idei, friss nád is. Így nemcsak medertakarításban működik együtt Újpest Önkormányzata a Fővárosi Csatornázási művekkel, hanem abban is, hogy közösen létrehoztak egy úgynevezett ökológiai folyosót. Az együttműködés keretében körülbelül 1 méter szélességben nem kaszálja le a Csatornázási Művek a patakparti növénysávot, így biztosítva egy keskeny ökológiai ösvényt a vízparti élőlények számára. Mindkét patak partja kibetonozott rézsűvel szegélyezett, a víz pedig beton, úgynevezett U-szelvényekben folyik. Az ökölógiai folyosót az Újpesti Városgondokság tartja rendben.

Nyilvánossá teszik a víz minőségét

“Hosszú távon szeretnénk több kerület összefogásával hagyományt teremteni, közösen takarítani a patakmedreket. Mindemellett a Szilas-patakban elhelyeztünk kísérleti jelleggel egy 12-es és 18-as szemétfogó rácsot, melyet rendszeresen ellenőrzünk. A kihelyezés után gumiabroncs, üvegek és háztartási flakonok akadtak fent ezen a szemétfogó rácson. Továbbá mostantól folyamatosan fogjuk vizsgálni a víz és üledék minőségét, melyet közzé is fogunk tenni nyilvánosan” – teszi hozzá Trippon Norbert alpolgármester, aki maga is gumicsizmát ragadva, a patakban szemetet halászva vett részt a medertakarításon.

A szerdai akció alkalmával összesen 4,8 köbméter szemetet szedtek össze a média képviselői közösen az Újpesti Városgondokság munkatársaival, a Szilas-patak 1270 méteres szakaszán.

Fotók (forrás: Újpesti Városgondnokság)

FRISS