Idősek és fiatalok sokszor nem értik meg egymást, vagy mert nem tudják, vagy pedig – és ez a jellemzőbb – nem is akarják.
A probléma valódi oka valójában mi magunk vagyunk. Türelmetlenkedünk amikor csak időnk engedi. (Ha meg nem engedi, akkor lehet igazán jókat mérgelődni.) A generációs különbségekből fakadó konfliktusok áthatják a mindennapokat. A különböző súrlódások, nézeteltérések kiéleződtek a technikai változás okán. A más környezetben szocializálódott korosztályok képesek egymással „polgárháborút” vívni, csak azért, hogy a saját igazukat érvényesítsék.
Rossz volt látni, amikor egy húszas évei elején járó fickó elvitte nagymamáját egy helyi kávézóba, ahol egészen addig foglalkozott vele, amíg fel nem vették a rendelést. Utána figyelmét lekötötte a mobilja, alig szóltak egymáshoz néhány szót. A mama türelmesen kivárta a találkozó végét, de talán indokolt lett volna egy jól irányzott mondat az unoka felé, amitől tudná miről szólna ez a találkozó.
Ebből a példából kiindulva: természetesen a másik oldal felől nézve sem kellene mindenért a telefont okolni. Nem minden esetben a készülék a hibás. Gyakori eszköz ilyenkor, hogy a saját fiatalságával kezd példálózni a másik fél minden nehezebb percben. Nem érdemes ilyen szinten összehasonlítani, sőt egymásnak ellentétesen ábrázolni a két generáció korai éveit. Érdemesebb egymásra vonatkoztatni, hiszen nagyon sokat tanulhatunk egymástól.
Szerencsére nem vagyunk egyformák, nem mondható el mindenkiről, hogy gyarapítaná a harcoló felek egyik táborát. Sőt érdemes azokról példát venni, akik a másikért tesznek saját magukkal, és nem érdekli őket a kor- és felfogásbeli különbségek. Rengeteg ilyen csodálatos embert ismerhetek, köztük van egy hölgy is, kedves versmondó ismerősöm, aki túl a hetvenen okostelefonnal veszi fel, ahogy az unokája verset mond neki, a vidámsága, életszeretete bárkit jó kedvre derít, dalra fakad, ha éppen úgy tartja kedve, legendás mondásaival véteti magát észre bármerre jár is. Amikor fiatalabbak idősebbekkel töltenek el időt, segítik őket (akár közösségi munka keretében), vagy éppen csak meghallgatnak egy régi történetet a nagypapától; vagy éppen idősek vesznek részt egy tanfolyamon, ahol a számítógép használatára tanítják őket, esetleg vendégül látják unokájukat ebédre, akkor már mindketten sokat tettek a másikért.
Engedjük előre az éltes embereket a buszon, segítsük őket a ház körüli munkákban, szervezzünk velük közös programokat. Ugyanakkor az ifjoncoknak adhatunk tanácsot az életre, megtanulhatjuk használni a mobiltelefont, hiszen azon a legegyszerűbb kommunikálni velük, vagy egyszerűen hívjuk meg őket egy ebédre.
Közösen szervezhető programok: vasárnapi ebéd, bevásárlás, színházi látogatás, koncert, egy közös séta, stb. – a sort folytassák Önök a mindennapokban.
Valójában mindenki képes megérteni a másikat, csak nem szabad időt hagyni az utálkozásra.
