Bécsi happy end az ausztrál pingvineknek

2017 dec 18

Bécs, 2017.12.15. (Eurocomm-PR) Két hányattatott sorsú pingvint fogadott be a bécsi Schönbrunni állatkert. Rocky-t és Howie-t tavaly novemberben Ausztrália két különböző homokos strandján, természetes lakóhelyüktől meglehetősen távol sodorta partra a víz. Miután a legyengült és sérült madarak egy Sydney-i állatkórházban megerősödtek, új otthont kellett számukra találni. Mivel a bécsi állatkert az egyetlen hely a világon, ahol a veszélyeztetett eudyptes moseleyi pingvinek kisebb kolóniája él, ezért jobb helyre nem is kerülhettek volna.

A moseleyi pingvinek régebben az aranytollú vagy sziklaugró pingvinek fajtájához tartoztak, de ma már külön fajként tartják őket számon. Veszélyeztetett madár, egy 2009-es tanulmány szerint az ötvenes évek óta 90 százalékkal csökkent a populációja, ezért felkerült a kihalással fenyegetett fajok vörös listájára.
A két pingvin 2016 novemberében ismeretlen körülmények között sodródott Ausztrália keleti partjaira, ahol addig sosem találkoztak sziklaugró pingvinekkel. A Taronga Állatkórházban ápolták őket Sydney-ben, de miután megerősödtek, új otthonra volt szükségük. Túlélési esélyük Sydney-ben, természetes lakóhelyüktől távol egyenlő lett volna a nullával. Ausztráliában ráadásul nincs olyan állatkert, ahol sziklaugró pingvinek élnének. A hím pingvineknek fajtársak, nőstények és utódok nélkül biztosan nem lett volna szép életük. A bécsi Schönbrunni állatkert a világon az egyetlen hely, ahol a fogságban élő pingvineket tenyésztik is, így egyértemű volt, hogy az állatoknak ide kell kerülniük.
Howie-t és Rocky-t októberben szállították az osztrák fővárosba, ahol egy negyven napos karantén után decemberben végre happy enddel zárulhatott a történetük. “Örülünk, hogy Howie és Rocky nálunk talált új otthonra. Az állatkertünkben egy 50 tagú kolóniába kerültek, a pingvinek azonnal befogadták a két újoncot” – mondta Ludwig Fessl, a Schönbrunni állatkert munkatársa.

További sajtóinfromáció: www.eurocommpr.hu

Kövessen minket Facebookon és Twitteren is!

Fotók: Copyrights: Tiergarten Schönbrunn/Norbert Potensky

 

FRISS