Szabad véleménynyilvánítás. Jelentése: Alapvető emberi jog, a szólásszabadság része. Másodsorban: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra (…)” – Magyarország Alaptörvénye 61. §-a (1)
A véleményszabadság több szabadságjogot foglal magába. Ezek közül az első a szólás és sajtószabadsága, mely kéz a kézben jár a toleranciával, mely úgy tűnik, a mai társadalmunkban sajnálatosan nem mutatkozik meg. Emberek acsarkodnak véleménynyilvánítás és nézetkülönbség címén, azonban ebből egyre inkább kimaradozik a viselkedéskultúra és árnyalt közlés. Hol máshol lenne könnyebb lecsupaszítva átadni, elmondani egy bizonyos dologról gondolatainkat, mint az online világban, ahol néhány morcos emoji, vagy obszcén válasz lepörög mindenkiről? Vajon hova fajult ez iránti értékítéletünk? Ma már pedagógus, újságíró, diplomata vagy közember szabadon fröcskölhet és erőltetheti rá saját szemléletét bárkire következmények nélkül? Micsinai Dominik, az ELTE harmadéves magyar-történelem szakos hallgatóval beszélgettem a témáról; – „Az online tér megadja azt a lehetőséget, hogy arctalanul formáljon bárki véleményt, minden olyan témában, ami szembe jön vele. A személytelenség pedig el is mossa a tisztelet, az empátia, a türelem elemeit a megnyilatkozásokból.”
„Mindenkinek megvan a maga igaza.”- használjuk gyakran a kifejezést, de a mögöttes értelmet már nem vagyunk képesek hozzácsatolni. Mert amit az egyik gondol igaznak, a másik nem, még ha nincs is racionális magyarázat mögötte, akkor sem képesek elfogadni. – „Úgy gondolom, a véleménynyilvánítás szabadsága alapvetően jó dolog, viszont a közlésformák megválasztásánál sokan nem foglalkoznak semmilyen társadalmi normával, ami a kommunikációra vonatkozik. Problémába ütközik az online kommunikáció már akkor, hogy az adott témában tájékozatlan a hozzászóló, vagy szakmai (pl. orvostudomány), vagy aktualitások (pl. napi hírek) szempontjából. Előbbinek prózai okai vannak, utóbbinak pedig az információfeldolgozás iránti érdektelenség. A szólásszabadság, a társadalmi normák negligálása (semmibe vétele), illetve a tájékozatlanság együtt visszataszító tényezővé változtatják az online kommunikációt.”
Mi lehetne szemléltetőbb példa a jelenlegi vírushelyzetnél? Van/Nincs vírus. Nyissunk/Ne nyissunk. Kell/Nem kell oltás. Ha mélyen belegondolunk, amelyik variációban hiszünk egy-egy kérdésnél, az a saját meggyőződésünk, nem a biztos tudásunk. Mégis, felrobbannak a különböző híranyagokat közlő oldalak, a facebook a sok mocskolódástól, mert nem értünk egyet valamiben. Mert az egyiknek ez a tapasztalata, a másiknak meg amaz. Nem egymás életét éljük. Honnan tudhatnánk, hogy amikor valaki azt mondja; ”Ne nyissunk, mert veszélyes és ÉN félek a vírustól!” nem történt-e tragédia a családjában a vírus miatt, míg a másik azt szajkózza; „Nyissunk, különben nem lesz fedél a gyerekeim feje fölött.” mert a családnak nincs más megélhetési lehetősége. Ugyan ki ítélhetné meg, melyiküknek nagyobb az igaza? És van-e joga bárkinek ítélkezni az emberi gondolatok miatt? Hiszen szabad véleménynyilvánítás van, ezt harcolták ki őseink.
Ha már meg akarja mindenki mondani a „tutit” embertársainak, próbálja meg közlését kevésbé obszcén és erőszakos módon tenni. Ebben a helyzetben összefogásra van szükség, nem széthúzásra. Fogadjuk el, mindenki máshonnan látja az eget. Attól, mert az egyik fehér felhőket lát, amaz meg a kék eget, attól még ugyanazt az égboltot kémlelik. Épp csak más szemszögből.
Sz.N.Zs.
