A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (a köznyelvben Csepel Művek) a 20. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme volt Csepelen, az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzeme. Alapító tulajdonosa a pesti születésű, zsidó származású Weiss Manfréd gyáros volt.

Története

Elődjét, a Weiss-konzervgyárat eredetileg a VII. kerületi Lövölde téren hozta létre Weiss Manfréd és bátyja, Bertold, 1882-ben. Pár hónap múlva áttelepültek a Soroksári útra. A gyár 1886-tól tölténytárakat, majd lőszereket is előállított. 1892-ben a Weiss Manfréd Lőszergyár az akkor még szinte puszta Csepelre költözött, miután az üzemben robbanás történt. Négy évvel később Weiss Bertold kilépett. Az 1890-es évek végére Weiss Manfréd kohóval, öntödével, hengerdével, még később acélművel egészítette ki az üzemet.

A fő megrendelő a hadsereg volt. Az első világháború éveiben a gyár dolgozóinak létszáma közel 30 ezerre duzzadt, a háború után azonban hatezer alá apadt. A háború befejezésekor a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt.[2] Ekkoriban több tízmillió darab lőszert gyártottak Lengyelországnak, aki azt magyar hadisegélyként kapta, és a lengyel–szovjet háborúban használta fel. Később a román megszállók elhurcolták a gyár berendezéseit, a termelés visszaesett.

A háború után a gyár átállt a szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek és kerékpárok építésére. Később autó- és repülőgépgyártásba is belefogtak. Az 1920-as évek elején a Weiss-művek a Witkoviczi Acélművekkel együttműködve meghonosította Csepelen a csőgyártást. Miután Weiss Manfréd 1922-ben meghalt, a gyár vezetését fiai és egyik veje folytatták. 1929-ig a tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártást is megszervezték. Az évtized vége felé indult meg a repülőgépmotor-, kerékpár Csepel kerékpár, varrógép- és traktorgyártás is. Kétütemű autómotorokat is kikísérleteztek, de a gyártás nem valósult meg. Az új gyártási ágak beindításához több külföldi licencet szereztek be, a repülőgépgyártáshoz a Gnome-Rhône, a Heinkel, a Fokker és a Caproni, a kerékpárgyártáshoz a Puch, a varrógépekhez a Pfaff licenceit.

Az értékesítésre kiterjedt hálózatot hoztak létre. Megalapították az Agrár-, Ferró-, Metalló- és Termo-Globus kereskedelmi vállalatokat. Ezek több fővárosban állandó képviseleteket nyitottak és Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózatot működtettek. A Weiss-műveknek még bérelt tengerjáró szállítóhajója is volt.

Az 1930-as évek közepén a gyár már 15 ezer embert alkalmazott.

A második világháború idején a WM harckocsikat és terepjárókat is előállított, valamint Me 210 típusú repülőgépekhez is készítettek DB–605 típusú repülőgépmotorokat. A bombázások idején az üzem nagy károkat szenvedett.

Története a Weiss-család után

1944-ben, a német megszálláskor a tulajdonosokat a németek letartóztatták és a gyár vezetését 25 évre az SS vette át. A világháborúban a gyártelep és berendezései óriási károkat szenvedtek, jórészt megsemmisültek a géptípusok rajzai, a szabványok is, szakértelemmel rendelkező munkaereje szétszéledt, sokan közülük meghaltak. A gépek pótlása nagy nehézségeket okozott, de nagy erőfeszítéseket tettek érte, nem csak a hazai szükséglet miatt, hanem mert a gyárnak háborús jóvátételre is gépeket kellett termelnie és el kellett látnia a megszálló szovjet hadsereget is járműalkatrészekkel. 1947-ben a gyár termelésének 90 százaléka háborús jóvátétel volt.

Az üzemet 1946-ban állami felügyelet alá helyezték, ekkor a Weiss-Chorin-család tulajdonjoga még nem szűnt meg, de 1948-ban ténylegesen államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett. 1948-1950 között a gyár vezérigazgatójának a mérnök Bíró Ferencet (1904-2006), Rákosi Mátyás öccsét nevezték ki. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. Az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett, amikor azonban 1954-ben változott az iparpolitika, a termelés visszaesett. A következő évtizedekben újra növekedett és diverzifikálódott a KGST-együttműködés és a jelentős nyugati export következtében. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt.

Vasúti kapcsolat

Az üzem területe mindmáig nagy kiterjedésű – de napjainkban csak részben használt – nagyvasúti iparvágányhálózattal rendelkezik, amely a Teller Ede út és a Corvin út találkozásánál, az úgynevezett csepeli elosztónál kapcsolódik össze az északabbi Szabadkikötő iparvágányaival. A vasútvonal ezután a Corvin úttal, majd a Védgát úttal párhuzamosan keletre tart, és a Gubacsi hídon halad át a Ráckevei-Dunaág felett. Ezután északra fordul, és a Soroksári út rendezőpályaudvart követően Soroksári út vasútállomásnál kapcsolódik a Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonalba. Érdekesség, hogy ebbe a vonalba kapcsolódott a Gubacsi híd csepeli oldalán a Csepel-sziget keleti felén fekvő Csepeli Papírgyár iparvágánya is, amelyet azonban a 2000-es években felszedtek.

Forrás: wikipedia.hu