Viktória királynő (angolul: Queen Victoria of the United Kingdom, teljes nevén Alexandrina Victoria, tehát Alexandrina Viktória; London, 1819. május 24. – London, 1901. január 22.) Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának királynője 1837. június 20-ától, India császárnője 1876. május 1-jétől haláláig.

Viktória Eduárd kenti és strathearni hercegnek, III. György brit király negyedik fiának egyetlen gyermeke volt. A király és a kenti herceg is 1820-ban hunyt el, ezért Viktória német származású anyja, Viktória szász–coburg–saalfeldi hercegnő szigorú felügyelete alatt nevelkedett. 18 évesen lépett trónra, miután nagybátyja, IV. Vilmos örökös nélkül elhunyt. Az Egyesült Királyság ekkor már alkotmányos monarchia volt, melyben az uralkodónak csak jelképes hatalma volt. Viktória mégis nagy befolyással rendelkezett, hiszen nyomást tudott gyakorolni a kormány politikájára, és beleszólt a miniszterek kinevezésébe.

Még életében nemzeti szimbólummá vált, és úgy tekintettek rá, mint a szigorú erkölcsi elvek megtestesítőjére. 1840-ben házasodott össze unokatestvérével, Albert szász-coburgi és gothai herceggel. Kilenc gyermekük és 34 unokájuk közül 26 a kontinens különböző országainak uralkodói és nemesi családjaiba házasodott be. Ezzel érdemelte ki Viktória királynő az „Európa nagyanyja” becenevet. Albert herceg 1861-ben bekövetkezett halála után Viktória mély depresszióba süllyedt, és kerülte a nyilvánosságot. Bezárkózása következtében a republikanizmus átmenetileg megerősödött, de uralkodása második felében megint népszerű lett. Trónra lépésének 50. és 60. évfordulóján (arany- és gyémántjubileum) pompás fogadásokat és nyilvános ünnepségeket rendeztek.

63 évig és 7 hónapig tartó királysága miatt az ükunokája, II. Erzsébet mögött a második leghosszabb ideig uralkodó brit-angol koronás fője volt, és ott szerepel minden idők leghosszabb ideig trónon lévő uralkodói között. Róla nevezték el az angol 19. századot viktoriánus kornak, amelyet az angol történészek az Egyesült Királyság fénykorának tekintenek. Ez volt az ipari, kulturális, politikai, tudományos és katonai változások kora az Egyesült Királyságban, amelyet a Brit Birodalom további terjeszkedése fémjelzett. Ennek során a birodalom területe megháromszorozódott, és elérte a 25 900 000 km²-t, fennhatósága alá összesen 410 millió ember tartozott. Az ipari forradalom alatt vált országa a világ vezető ipari hatalmává. Ő volt a Hannoveri-ház utolsó uralkodója. Fia és utóda, VII. Eduárd volt a Szász–Coburg–Gothai-ház megalapítója.

Uralkodása

Kezdeti évek

Viktória 1837. május 24-én betöltötte 18. életévét, amivel alkalmassá vált arra, hogy elfoglalja a trónt. Nem sokkal később, június 20-án, 71 éves korában meghalt IV. Vilmos brit király, és Viktória lett az Egyesült Királyság királynője. Ezt írta ekkor a naplójába: „Mama keltett reggel 6-kor, és azt mondta, hogy itt van Lord Conyngham és a canterburyi érsek, és látni szeretnének engem. Felkeltem és kimentem a nappaliba (csak a hálóköntösömet viselve) és egyedül, és fogadtam őket. Lord Conyngham közölte velem, hogy szegény nagybátyám, a király, nincs többé, mert 12 perccel hajnali 2 után eltávozott, ebből fakadóan én vagyok a királynő.” A két államférfi, miután ezt közölték vele, térdhajtással üdvözölte új királynőjüket. Az uralkodása első napján készült dokumentumok Alexandrina Viktória néven utalnak rá, de az első nevet – az ő akaratából – elhagyták, és nem használták többé.

1714 óta az Egyesült Királyság perszonálunióban állt a németországi Hannoveri Királysággal, de a száli törvény kizárta a nők örökösödését Hannoverben. Míg Viktória lett az Egyesült Királyság és a Brit Birodalom uralkodónője, Hannoverben apja öccse, Cumberland és Teviotdale népszerűtlen hercege uralkodott I. Ernő Ágost néven. Ő volt Viktória ideiglenes örököse is, amíg a királynő meg nem házasodott és gyereke nem született.

Viktória trónra lépése idején a kormányt a whig párti miniszterelnök, Lord Melbourne irányította, aki hatalmas befolyást gyakorolt a politikailag tapasztalatlan királynőre: Viktória gyakran támaszkodott az államférfi tanácsaira. Charles Granville azt feltételezi, hogy az özvegy és gyermektelen Melbourne „úgy szerette őt, mint soha nem volt lányát”, Viktória pedig talán egyfajta apafiguraként tekintett rá. A miniszterelnök nagymértékben befolyásolta az ifjú királynő politikai és társadalmi nézeteit. A koronázásra 1838. június 28-án került sor. Viktória lett az első brit uralkodó, aki a Buckingham-palotába helyezte székhelyét. Örökölte a lancasteri és a cornwalli hercegségek jövedelmeit, illetve a kormánytól évi 380 000 font juttatást kapott. A pénzügyekben körültekintő Viktória fizette ki apja adósságait.

Uralkodása kezdetén Viktória népszerű volt, de hírneve 1839-ben egy udvari intrika nyomán csorbát szenvedett, amikor az anyja egyik udvarhölgyének, Lady Flora Hastingsnek a hasa hirtelen növekedni kezdett. Az a pletyka terjedt el, hogy az udvarhölgy Sir John Conroy törvénytelen gyermekével várandós. Viktória hitelt adott a híreszteléseknek, mivel gyűlölte Conroyt és megvetette a „gyalázatos Lady Florát”, aki a Kensington-palotában is a kenti hercegnő és Conroy tevékeny szolgálatában állt. Lady Flora először visszautasította, hogy ruhátlan orvosi vizsgálatnak vesse alá magát, de február közepén végül beleegyezett és kiderült, hogy még szűz. Conroy, a Hastings család és a parlamentben ellenzékben lévő tory párt sajtókampányt indított és azzal vádolták Viktóriát, hogy a királynő alaptalan pletykákat terjesztett Lady Floráról. Amikor Lady Flora júliusban meghalt, a boncolás során egy hatalmas daganatot találtak a máján, ez okozta a puffadást. A királynőt ekkor nyilvános megjelenéseikor a tömeg gúnyosan kifütyülte és csak „Mrs. Melbourne” néven hívták.

1839-ben Melbourne lemondott, amikor a toryk és a radikálisok (Viktória mindkét pártot megvetette), leszavazták a Jamaica alkotmányának felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatát. A törvény megvonta volna a politikai hatalmat azoktól az ültetvény-tulajdonosoktól, akik ellenálltak az abolicionista rabszolgatörvényeknek. A királynő, miután sértetten és szomorúan vett búcsút mentorától, a bukott miniszterelnöktől, a konzervatív Sir Robert Peelt kérte fel kormányalakításra. Abban az időben szokás volt, hogy a miniszterelnök nevezi ki az uralkodó udvartartásának tagjait, akik természetesen a politikai szövetségesei és azok hitvesei voltak. A királynő öltöztetőnőinek többsége whig politikusok felesége volt, Peel pedig elhatározta, hogy tory társai feleségeivel váltja fel őket. Ez a procedúra később a hálószoba-krízis néven vált ismertté, miután Viktória, Melbourne tanácsára, tiltakozott öltöztetőnőinek elmozdítása ellen. Peel nem volt hajlandó kormányozni a királynő által támasztott megszorításokkal, ezért lemondott, lehetőséget adva ezzel Melbourne-nek, hogy visszatérjen hivatalába.

Házassága és családja

Koronázása után is, mint hajadon ifjú nőnek, Viktóriának az anyjával kellett élnie a korabeli társadalmi elvárások miatt, és vajmi keveset nyomott a latban az anya és lánya között a Kensington-rendszer miatt feszülő ellentét és Viktória ellenszenve a kenti hercegnő mellett tevékenykedő Conroy iránt. Édesanyját a Buckingham-palota egy félreeső lakosztályába költöztették, Viktória pedig gyakran megtagadta a találkozást vele. Amikor Viktória Melbourne-nek panaszkodott, hogy anyja jelenléte „gyötrelmes éveket” ígér, utóbbi megértő volt, de azt mondta, hogy a megoldást csak a házasság jelentheti, amit Viktória „botrányos [sic!] alternatívának” nevezett. Ugyan érdeklődést mutatott Albert herceg felkészítése iránt arra, hogy majdani uralkodói házastársaként miképp töltse be szerepét, de ellenállt annak, hogy elsiettessék vele a házasságot. Albert szorgalmas, poroszos mentalitású ember volt, érdekelte a tudomány és az irodalom. Rendszerető, alapos, de befelé forduló egyéniség volt, akit nehezen fogadott el az angol arisztokrácia.

Viktória további dicséretekkel halmozta el Albertet második találkozásuk alkalmával, 1839 októberében. Albert és Viktória kölcsönös vonzalmat éreztek, és a királynő 1839. október 15-én házassági ajánlatot tett a hercegnek, mindössze öt nappal azután, hogy a férfi a windsori kastélyba érkezett. Az esküvőt 1840. február 10-én tartották meg a Szent Jakab-palota királyi kápolnájában, Londonban – mivel apja ekkor már halott volt, Viktóriát kedvenc nagybátyja, Ágost Frigyes sussexi herceg kísérte az oltárhoz. Az esküvő után Viktória a mennyekben érezte magát. A ceremónia utáni éjszakát ágyban töltötte fejfájással, de naplójába írt bejegyzései extatikus hangulatról árulkodnak.

„MÉG SOHA, DE SOHA nem volt részem ilyen csodálatos estében!! AZ ÉN DRÁGA DRÁGA DRÁGA Albertem… Az ő túlzó szeretete & gondoskodása hatalmas szeretettel & boldogsággal tölt el. Még csak nem is reméltem korábban, hogy ilyet fogok érezni! A karjaiba ölelt, & megcsókoltuk egymást újra & újra. A szépsége, kedvessége & nagyvonalúsága – hogy lehetek valaha is elég hálás azért, hogy egy ilyen Férjem lehet!… Azt, amit gyengédségnek hívnak, még sohasem éreztem ilyen erővel – ez a boldogság hihetetlen volt! Ó! Ez volt életem legboldogabb napja!”

Albert fontos és befolyásos tagjává vált Viktória környezetének, elmozdítva „pozíciójából” Lord Melbourne-t, mint domináns személyiséget Viktória életében. Albert nem kereste a kalandokat, a házasságában hűséges és elkötelezett férj volt, nem szeretett vadászni és nem ivott, így eléggé kilógott az angol úri társaságból. Viktória anyját kilakoltatták a palotából és az Ingestre Házba, a Belgrave térre költöztették. Auguszta Zsófia hercegnő 1840-es halála után Viktória anyja megkapta a Clarence és a Frogmore House-t. Albert közvetítésével az anya és lánya közti viszony lassan javulásnak indult.

Viktória házassága első hónapjaiban, első terhessége alatt, 1840-ben a 18 éves Edward Oxford megpróbálta meggyilkolni őt, amikor épp Albert herceg társaságában nyitott kocsiban utazott az anyja meglátogatására. Oxford kétszer lőtt, de mindkét lövés célt tévesztett. Felségárulással vádolták meg és bűnösnek találták, de elmebajára hivatkozva felmentették. Közvetlenül a támadás után Viktória népszerűsége megugrott, feledtetve a Hastings-ügy és a hálószoba-krízis miatt elégedetlenséget. 1840. november 21-én született lányát szintén Viktóriának nevezték el. A királynő utált terhes lenni, a szoptatást undorítónak találta, és újszülött gyermekét rendkívül csúnyának tartotta. Ennek ellenére neki és Albertnek még további nyolc gyermeke született.

Viktória háztartását gyermekkori nevelőnője, a hannoveri Louise Lehzen bárónő irányította. Lehzennek meghatározó befolyása volt Viktóriára, és támogatta őt a Kensington-rendszer ellenében.  Albert azonban inkompetensnek tartotta a bárónőt és féltette tőle lánya egészségét. Lehzent nyugdíjazták a Viktória és Albert között kitört indulatos vita után, és Lehzen szoros kapcsolata a királynővel véget ért. A királyi család az angol társadalomban példaértékűnek számított: az ideális család megtestesülése volt, amelyben nincsenek botrányok vagy afférok, hanem szigorú rend, erkölcs és összetartás uralkodik.

Öröksége

Egyik életrajzírója, Giles St Aubyn szerint Viktória átlagosan 2500 szót írt le naponta felnőttként. 1832 júliusától egészen a haláláig részletes naplót vezetett, ami végül 122 kötet terjedelemre rúgott. Viktória halála után legkisebb lánya, Beatrix lett az iratok gondozója. A hercegnő átírta és összeszerkesztette a trónra lépése után írt naplókat, az eredeti példányokat pedig elégette. Ennek ellenére azonban a naplók többsége fennmaradt. Beatrix másolata mellett Lord Esher is lemásolta az 1832 és 1861 közötti időszakra vonatkozó bejegyzéseket, mielőtt Beatrix tűzre vetette volna őket. Viktória kiterjedt levelezésének egy részét már kiadták az A. C. Benson, Hector Bolitho, George Earle Buckle, Lord Esher, Roger Fulford, Richard Hough és mások által szerkesztett kötetekben.

Viktória külső megjelenése egyáltalán nem volt megnyerő. Kövér volt, nem magasabb 155 centinél, és rosszul öltözött. Ennek ellenére fennséges volt a megjelenése. Özvegysége első éveiben rendkívül népszerűtlen volt, de az 1880-as és 1890-es években közszeretetnek örvendett. Ekkor ő testesítette meg a Brit Birodalmat, mint egy jóindulatú mátriárka.  Csak naplója és levelei publikálása után vált köztudottá, mekkora hatással volt a politikai életre. Viktória számos életrajza még az előtt íródott, hogy sok forrás nyilvánosságra került volna. Így történt Lytton Strachey Queen Victoria című munkájával is 1921-ben. Ezek mára elavultnak számítanak.  Az Elizabeth Longford és Cecil Woodham-Smith által 1964-ben és 1972-ben írt életrajzok még mindig széles körben elfogadottak. Ők és mások azt állapították meg, hogy a magánszemély Viktória érzelmes volt, makacs, őszinte, és szerette az egyenes beszédet.

Viktória uralkodása alatt folytatódott a modern alkotmányos monarchia intézményeinek fokozatos kiépülése az Egyesült Királyságban. A választójog kiszélesítése növelte a képviselőház hatáskörét a Lordok Háza és a monarchia rovására. 1867-ben Walter Bagehot azt írta, hogy az uralkodónak csak „a konzultáció, az ösztönzés és a figyelmeztetés joga maradt”. Ahogy Viktória monarchiája egyre inkább elvesztette politikai jellegét és szimbolikussá vált, úgy fektetett egyre nagyobb hangsúlyt a moralitásra és a családi értékekre, éles ellentétben a Hannoveri-ház korábbi tagjainak szexuális, pénzügyi és személyes botrányaival, amelyek lejáratták a monarchiát. A „családi monarchia” koncepciója, amivel a virágzó középosztály azonosulni tudott, megszilárdította a királyság intézményét.

Viktória, az európai uralkodói családokkal fennálló kapcsolata miatt kiérdemelte az „Európa nagymamája” megnevezést. Viktóriának és Albertnek 42 unokája született, akik közül 34 érte meg a felnőttkort. Leszármazottjuk II. Erzsébet brit királynő, Fülöp edinburgh-i herceg, V. Harald norvég király, XVI. Károly Gusztáv svéd király, II. Margit dán királynő, I. János Károly spanyol király és Zsófia spanyol királyné. Egyik gyermeke, Lipót, a legkisebb fia hemofíliás véralvadási betegségben szenvedett, amit a királynő két lánya, Alíz és Beatrix is hordozott rezisztens módon. A királyi hemofíliát örökölte Viktória több unokája, így Alekszej Nyikolajevics Romanov orosz nagyherceg, Alfonso aszturiai herceg és Gonzalo spanyol infáns. Az a tény, hogy a betegség oly gyakori Viktória leszármazottai között, de felmenőinél egyáltalán nem fordul elő, teret engedett a modern spekulációknak arról, hogy a királynő apja valójában nem a kenti herceg volt, hanem egy hemofíliás. Viktória anyjával kapcsolatban nincs írásos bizonyíték a hemofíliára. A betegség a férfiaknál többnyire jobban kiütközik, így ha létezett is a kenti hercegnő közelében ilyen személy, annak súlyosan betegnek kellett lennie. Sokkal valószínűbb, hogy a mutáció spontán keletkezett, mivel Viktória apja már idős volt a lánya fogantatása idején, és a hemofília gyakrabban alakul ki kései gyermekeknél.Az ilyen spontán mutációnak a szóban forgó esetben 30% az esélye.

A világ különböző tájain szenteltek helyeket és emlékműveket a királynő emlékének, különösen a nemzetközösségi országokban. A róla elnevezett helyek közé tartozik a Seychelle-szigetek fővárosa, Afrika legnagyobb tava, a Viktória-vízesés, Brit Columbia és Saskatchewan fővárosa, valamint két ausztrál állam (Victoria és Queensland).

Viktória királynőről elnevezett helyek

Az alábbi lista tartalmaz néhányat a Viktória királynő után elnevezett helyekből:

Az Egyesült Királyságban: a Buckingham palota előtt álló Viktória-emlékmű, a Viktória és Albert Múzeum, a London Victoria pályaudvar és a Viktória rakpart (emellett számtalan utca, tér és park), a Victoria metróvonal Londonban
Victoria, Brit Columbia kanadai tartomány székhelye
Viktória-tó, az Afrikai Nagy Tavak egyike
Viktória-vízesés, a Zambézi vízesése Zambia és Zimbabwe határán
Victoria, a Seychelle-szigetek fővárosa
Victoria, szövetségi állam Ausztráliában
Victoria, város Máltán
Victoria park és Victoria-kikötő Hongkongban

A Viktória-keresztet 1856-ban alapították a krími háborúban mutatott bátorság elismeréseként. Később ez vált a legmagasabb brit, kanadai, ausztrál és új-zélandi katonai kitüntetéssé, amit a bátorság elismeréseként adnak. A Viktória-nap állami ünnep Kanadában és egy helyi állami ünnep Skócia egyes részein, amit a május 24. előtti utolsó hétfőn (vagy éppen május 24-én) ünnepelnek (ez ugyanis a királynő születésnapja).

Viktória uralkodása alatt Anglia a világ egyik meghatározó nagyhatalmává vált, elsősorban az ún. „egyensúly politika” sikeres alkalmazása miatt. A krími háborúban sikerült Oroszország befolyását visszaszorítania. Uralkodása alatt jött létre Olaszország és Németország is. Az ő segítségével sikerült több balkáni államnak függetlenednie Törökországtól (Románia, Szerbia, Bulgária). Az 1861-ben kitört amerikai polgárháborúba egy incidens miatt majdnem beavatkozott: a Föderáció egy hajója megtámadott egy brit személyszállító hajót, amelyen két déli diplomata utazott. A királynő oszlatta fel a Brit Kelet-indiai Társaságot is. Viktória – bár férje, Albert herceg halála után (1861) sokáig nem lépett a nyilvánosság elé –, öregkorára a brit nagyság jelképévé vált, főként azt követően, hogy Disraeli India császárnőjévé kiáltotta ki (1876).

Az ország kulturálisan is sokat fejlődött, hála elsősorban Albert herceg tevékenységének, aki a tudomány és a művészet kérdéseit mindig a szívén viselte. Az ő szervezésében rendezték meg 1851-ben a nagy londoni világkiállítást, amelyen számos ország vett részt, és több ezer tudományos, művészeti és kulturális tárgy került bemutatásra.

A királynő teljesen összetört férje halála után. Hónapokig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és ettől kezdve élete végéig gyászruhát hordott. Haláláig őrizte a férje emlékét, és rengeteget tett annak érdekében, hogy Albertet méltó módon megőrizze az angol emlékezet.

Ahogy fájdalma csökkent, mind jobban visszatalált a közéletbe, de zajos ünnepléseken soha többé nem vett részt. Gyászruhás alakja szimbólummá vált, és még inkább hozzájárult a viktoriánus erkölcsök megszilárdulásához: szigorúan őrizte a férje emlékét, szinte nem is tűrt meg újraházasodott özvegyasszonyt a környezetében. Öregkorára rögeszméjévé vált, hogy „megállítja az időt”: mindent lefényképeztetett, és nem engedett egy jottányi változtatást sem a környezetében. A csapás ellenére politikailag és a magánéletben is aktív maradt: vasszigorral irányította gyermekei minden lépését, beleszólt még a legszemélyesebb ügyeikbe is (például milyen nevet adjanak a gyermekeiknek). Kilenc gyermeke révén, akiket királyi vagy hercegi házakba házasított ki, Európa szinte valamennyi királyi családjával rokonságba került, ezért nevezték „Európa nagymamájának” is. A számtalan későbbi csapás (több gyermekének halála) ellenére is rendíthetetlenül tette a kötelességét. Halála egy egész korszak lezárultát jelentette.

Forrás: wikipédia