Thúry György Múzeum – egy szelet a múltunkból

2021 okt 14

A kanizsai múzeumot 1949-ben alapították hivatalos okirata szerint, majd 1951 elején állami kezelésbe vették és abban az évben vette fel a „Thúry György Múzeum” nevet is. 2006 óta Száraz Csilla régész vezeti a több telephellyel rendelkező intézményt. Jelenleg két kiállítóhelyen mutatja be gyűjteményeit, a Fő út 5. szám alatt található barokk épületben és a Magyar Plakát Házban az Erzsébet téren. Az óriási fejlődésnek köszönhetően a gyűjtemény mennyiségének növekedése okán az intézmény 2000 nyarán foglalta el új iroda- és raktárbázisát a Zrínyi utcában.

A múzeum szakmai feladatai közé tartozik, a több mint háromszázezer darabos gyűjtemény gondozása, szakleltárba vétele, restaurálása, tudományos feldolgozása, katalogizálása és a legfontosabb, a megőrzése. Fontos munka a megelőző feltárás is, hiszen ezeket a tárgyakat megőrzés előtt meg kell menteni, rájuk kell találni. Laikus ember nem gondolná, milyen összetett munkát jelent a gyűjteményt gondozni és a látogatók számára elérhetővé tenni mind a tárgyat, mind a mögötte lévő történetét. A múzeum dolgozói és vezetője igyekszik minél több lehetőséget biztosítani a látogatóknak arra, hogy mindenki, kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra érdekes programokat, melyeket az intézmény kínál. A hosszú távú cél a családok megszólítása, még több családi nap szervezése. Szülőknek könyvbemutatók, koncertek, színpadi előadások, a gyerekeknek kreatív foglalkozások. Múzeumpedagógiai foglalkozás keretén belül is mindig szívesen fogadják az iskolás csoportokat, ilyenkor bemutatásra kerül a régészeti, néprajzi és helytörténeti gyűjtemény.

A múzeum rendelkezik egy állandó kiállítással, ami a Fő úti épületben látható „Emberek, utak, kapcsolatok” (Dél-Zala évezredei) címmel, mindemellett időszakos és interaktív jellegű tárlatokkal, ünnepélyes kiállításmegnyitókkal is színesítik programjukat. A Magyar Plakát Házban évente több alkalommal helyi alkotók művei tekinthetők meg, a célok közt pedig szerepel külföldi alkotók munkáinak bemutatása is. Digitális, állandóan frissülő tartalmak is megtekinthetők a múzeum honlapján és a Facebook oldalukon.

tgym.hu

www.facebook.com/tgymuzeum

SZ. N. ZS.

FRISS

Clarissa Bútorház Kft.

Clarissa Bútorház Kft.

A Clarissa Bútorházat  Seláf Zoltánné 1992-ben alapította Nagykanizsán. Mára a családi vállalkozás vezetését fia, Seláf Zoltán vette át. A város legrégebbi,...