Tanuljunk nyelveket!

2020 feb 4 | Életmód, Hírek

„Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.” Ez, a már közhelyesen sokat ismételt, IV. Károlynak tulajdonított idézet sok helyről hallható, mégis igaz.

Minél több idegen nyelvet ismerünk és sajátítunk el, annál jobban el tudunk igazodni a világban, és képesek vagyunk több szemszögből látni egyes dolgokat.

Ma már az angol, mint egységes közvetítőnyelv ismerete alapvető szükség. Bármerre is járjunk, lehetetlen nem belebotlani egy angol nyelvi kifejezésbe – nem ’leárazás’, csak „sale”, inkább „coffee shop”, mintsem ’kávézó’, design (magyarosan dizájn), e-mail, farmer, oké, stb. Ha elég sokszor találkozunk velük, akkor meg is tanulhatunk néhány szót, melyeknek nagy része már be is épült mindennapi szóhasználatunkba. Azonban ez kevés, ha külföldre szeretnénk utazni, több információt szereznénk, minél szélesebb merítési lehetőségekkel. (Nem mondom, nem feltétlenül rossz megoldás, ha például Berlinben megállítunk egy helyi őslakost a buszmegállót keresve, majd – közös nyelv hiányában – kiváló színészi tehetséggel megáldott magyarként egy buszsofőrt utánozva és a jármű hangját imitálva sarkalljuk a szegény németet útbaigazító válasz megadására.) A legjobb, ha beiratkozunk egy nyelvtanfolyamra, ahol képzett tanárok tanítják a hallgatóságot. Tanulhatunk csoportban vagy egyénileg. Bár mindkettő lehetőségnek léteznek előnyei és hátrányai, mégis érdemes mérlegelni, hogy melyik lenne a leghatékonyabb tanulási forma, önmagunkat figyelembe véve. Az internet a nyelvtanulásban is a lehetőségek tárházát nyújtja. Online anyagokat találhatunk nyelvek elsajátításához, legyen az videó, feladatlap, bármilyen egyéb segédeszköz. Ugyanitt magántanárok, nyelviskolák elérhetőségeit is megtalálhatjuk, hiszen egyre többen hirdetnek az interneten vagy használják kapcsolatfenntartásra azt.

Bátran használjuk ki ezeket a lehetőségeket, autodidaktaként nem lehet tökéletesen nyelvet a sajátunkká tenni. Éljünk a nyelvi szabadság lehetőségével. Jobban kinyílik a világ, ha nemcsak az anyanyelvünkön tudunk – bár azon sem ártana minél tökéletesebben –, hanem több idegen nyelvet ismerünk. Nem kell feltétlenül kiválóan írni és olvasni az adott nyelven, hiszen elboldogulni már viszonylag kevés tanulás után is lehet. Emellett ne érezzük magunkat kínosan, ha beszélgetésre kerül a sor. Higgyük el, hogy ha külföldön járunk, akkor türelmesek lesznek velünk az ott élő emberek, mivel látják, hogy nem megy kiválóan a társalgás, de legalább próbáljuk. Nyelveket tanulni nem nehéz, csak idő kell hozzá. (Ui.: magam is sok idegen eredetű szót használtam az írásban.)

HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

Taróczy Balázs

Taróczy Balázs

Taróczy Balázs (Budapest, 1954. május 9. –) visszavonult magyar hivatásos teniszező. Ő az open era legsikeresebb magyar férfi teniszezője. Megalakulása (2000)...

iWiW

iWiW

Az iWiW magyar közösségi weboldal volt, egyike a világ legelső ismeretségi hálózatainak. A szolgáltatás 2002. április 14-én kezdte meg működését WiW néven,...