Szabó Erika, költő: Igazság szívvel-lélekkel

Van-e igazsàgtartalma a verseknek vagy inkább valami elképzelt vilàg foszlànyait terîti ki a költő? Részemről csak az igazsàg kerül papírra. A szív és a lélek igazsàga. Az, amit gondolok abban az adott pillanatban, s az, amit érzek belül. Az a valóság? Akkor is, ha nem megtörtént dologról szól a vers, hanem egy vàgyról, egy hitről, egy àlomról? Igen. Igen, mert a versîràs adott pillanatàban ezt éreztem. És igen, az àlom is egy érzés, mi teleragyog a vàggyal. S mondhatja bàrki, hogy “ugyan, hiszen nem is ért ilyen bànat vagy öröm ma, mint amiből vers kerekedett”
– vàlaszom: Te, olvasó, ezt nem tudhatod, nem érzed, azt amit én, nem is érezted akkor, mikor leîrtam a mondatokat a papîrra, hogy mit éreztem! Ne îtélj, csak érezd àt, amit îrtam. Ne kérdezz! Ne kételkedj! A szavak az én adott igazságom.

A szív mindig érez. A legtöményebb, a legszivàrvànyosabb, a legfàjdalmasabb, a legérzékenyebb pontja az embernek. Itt futnak össze az emberi méltóság szàlai. Olyan, mint egy szövőgyàr. Sokszor finom kelmét, puha bársonyt, illatos szatént sző, máskor durva szövetet, kérges filcet vagy ezeknek az ötvözetét. De mindig valamilyen érzéssel takar.

A lélek rejtelmesebb, titkos alagút, zugaiban rengeteg, még szàmodra is felfedezetlen csoda vàr. Falait vékony pókhàló borîtja, hinni, akarni, megbocsàtani, kitartani és belefàsulni is tud…de fájni nem. Azt csak a szîved… a lélek szabadsàgra vàgyik, a szív szerelemre, szeretetre. Ezek nélkül mind meghalnak. A hiàny, a be nem teljesedett vàgy, az elérhetetlen megöl. Lehet, csak pillanatokra, mert erős vagy és felàllsz, de kicsit meghalsz. Mert senki sem Kegyetlen ember. Érezni ugyanis nem szégyen, hanem igenis Emberi!

Kemény ember

A kemény ember hangja szól,
a város másik szegletén,
visszhangját éhes kutyák kergetik
a magas toronyházak tetején.

Ő nem fél, míg te magadba bújsz,
ha felfalnak lelked vadjai,
ő nem kér, míg kezedből hullnak
a múlt véres romjai.
A kemény ember érezni nem akar.
Áll, s el nem törik.
Felemelt fejjel lép, míg szíved
nyikorgó késsel döfik.
Te hiteddel könnyezel,
bőrödön ezernyi láz,
A kemény ember látszat.
Az álarc Embert gyaláz.

(Szabó Erika)