Női röplabda World Grand Prix – A magyarok megnyerték az első tornát

2017 júl 10

Röplabda-Magyarország 

Budapest/Aguascalientes, 2017. július 10., hétfő (MTI) – A magyar női röplabda-válogatott harmadik mérkőzésén is győzött a World Grand Prix-sorozat harmadik vonalának első állomásán, így megnyerte a mexikói tornát.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Alberto Salomoni szövetségi kapitány együttese vasárnap az Aguascalientesben zajló torna harmadik fordulójában 3-0-ra győzte le a házigazdák csapatát.
A kétezer néző előtt rendezett találkozó legeredményesebb játékosa Szakmáry Gréta volt 14 ponttal.
Alberto Salomoni elárulta, a meccs előtt kérte a játékosait, hogy ne foglalkozzanak a hazai közönséggel, csak a saját játékukra összpontosítsanak, és ez sikerült is.
“Megérdemeltük, hogy megnyerjük a hétvégét. A célunk a négyes döntőbe jutás, ehhez még két meccset kell nyernünk, de győztes mentalitású csapat vagyunk, ezért mindhárom alkalommal szeretnénk győzni”- tette hozzá az olasz edző.
A második torna pénteken kezdődik Venezuelában.
A World Grand Prix harmadik vonalában nyolc csapat szerepel, innen – Ausztrália helyezésétől függően – az első három vagy négy helyezett jut a canberrai négyes döntőbe.

Eredmények, 3. csoport, 1. torna, 3. forduló:
Magyarország-Mexikó 3-0 (21, 22, 18)
Ausztrália-Trinidad és Tobago 3-0 (20, 12, 23)

szombaton játszották:
2. forduló:
Magyarország-Ausztrália 3-1  (17, 21, -25, 19)
Mexikó-Trinidad és Tobago 3-1 (-22, 17, 19, 10)
pénteken játszották:
1. forduló:
Magyarország-Trinidad és Tobago 3-0 (21, 20, 16)
Mexikó-Ausztrália 3-1 (-22, 22, 18, 23)

Az állás: 1. Magyarország 9 pont, 2. Franciaország 8, 3. Venezuela 7, 4. Mexikó 6, 5. Ausztrália 3 (5-6), 6. Kamerun 3 (4-6), 7. Trinidad és Tobago 0 (1-9), 8. Algéria 0 (0-9)

a további program:
2. torna, Caracas (Venezuela):
Magyarország-Mexikó, július 14., péntek 22.00
Magyarország-Algéria, július 15., szombat 22.00
Magyarország-Venezuela, július 17., hétfő 1.00
négyes döntő, Canberra (Ausztrália):
elődöntő, július 22., szombat 8.10 és 11.10
a 3. helyért, július 23., vasárnap 5.10
döntő, július 23., vasárnap 8.10

srd \ sma \ sag

MTI 2017. július 10., hétfő 8:42

FRISS