Most, amikor jóllakottan nyújtózkodtok a heverőtökön, és jóízűen büfögtök a finom reggeli, vagy ebéd után, a nagy mesemondó Freddy kapitány mond el nektek egy modern mesét.

Volt egyszer az Óperenciás csónakázó tavon innen és a kanálison túl egy szépséges város, Canisa. Kőfallal körülvéve, ahogyan annak lennie is kell, bástyákkal, lőrésekkel, várkapitányi palotával, benne a márvánnyal borított lovagteremmel, és extra felszereléssel ellátott zsoldos hadsereggel, hogy a nomád hordák ne tudják ennek a szorgalmas népnek a javait orvul és galádul eltulajdonítani.

Ennek a híres és páratlan fejlődést felmutató településnek volt egy nagyon okos, előrelátó bölcs városvezetője, parancsnoka, Peter Sherry of Colonel, akit azért választottak meg, mert beígért a hatalmas történelmi múlttal, hagyományokkal rendelkező város lakóinak bort, búzát, békességet. Lekváros fánkot vaníliás cukorral, krumplisprószát reszelt sajttal, szarvas pörköltet, zsírban pirított dödöllével, zalai töltött répát, nyúlpörköltet teljes őrlésű lisztből kevert galuskával és korlátlan rumfogyasztást. Persze csak akkor, amidőn a szabad demokratikus választások ideje elérkezett.

Mindezek mellett ráadásként manufaktúrákat, virágzó kereskedelmet, messze földön híres répaföldeket, márvánnyal borított utakat, arannyal futtatott kastélyokat, szökőkutakkal cizellált tereket, pezsgő kulturális életet, árúkkal telezsúfolt kirakatokat, utcai patakokat, kétszer négysávos zenélő sztrádát, a város négy sarkára burjánzó sétakerteket, és annyi munkahelyet, hogy a boldogság mámorában fürdő Isten adta nép kedvére válogathatott volna bennük, mint gyöngytyúkok a kendermagban, hogy ki melyikből válasszon. Mert tegyük azt is hozzá, hogy ígérni azt tudott is rendesen.

Ígért itt mindent, amit az itt lakó bennszülöttek szeme, szája megkívánt, a remélt cél érdekében, hogy e világhíres város korlátlan ura és parancsolója lehessen.

A bűnösöknek és az Istentagadóknak derest, börtönt, a hűségeseknek narancsszörpöt, vezető pozíciót az általa irányított hivatalokban, és rózsaszínű álmokat.

És az Isten adta nép tolongva rohant az urnák felé, hogy a megvillantott csodálatos élet reményében abba az emberbe fektesse bizalmát, aki ezt a sok csodát beígérte nekik. Mert az ember gyarló teremtés, és annak csókol kezet, talpat, aki cserébe valami fontosat, fontosnak tűnőt ajánl érte. Évek teltek el, mire rádöbbentek az itt élők, hogy a vezetőjük a hátuk mögött szövetséget kötött a Hunnida törzsközösségek egy másik fejedelmével, Somfalvai Vazul amatőr brigadérossal, aki a támogatásért cserébe kultuszminiszteri állást kínált föl neki. Zabi ágon igaz, de rokona volt a felséges császárnak, I. Poszláncás Vendelnek, tehát ígérni tudott a nagyméltóságú fejedelem, és volt rá fogadóképes kereslet is, mert tegyük szívünkre a kezünket, egy kultuszminiszteri állás van annyira csábító, hogy a gyermekkorától dédelgetett ötletét, miszerint a karrier építése a legfontosabb egy ember életében, amiért bármit meg lehet, és meg is kell tenni.

Amire feleszmélt Canisa lakóssága, hogy bizony úgy átdobták őket, mint tehénlepényt a marhakarám deszkáin, arra már bizony nemcsak a palotáikat, munkahelyeiket veszítették el, de az imádott ételeiknek is búcsút kellett mondaniuk. Azóta már csak egy kis adag héjában és hamuban sült édesburgonyát látnak naponta egyszer a cserépből készült tányérjaikon. A messze földön híres Szentgyörgyvár hegyi minőségi borokról is le kellett mondaniuk, pedig, de sok híres uralkodó is csak ezt volt hajlandó fogyasztani. Micsoda híre volt a második hegyháti kadarkának. Még az angol királyi hercegek is ebből rendeltek havonta egy kamionnal, mert a vacsorájukhoz, a brit marhabélszínes szendvicshez csak ez a nedű passzolt. A manufaktúrákat, gyárakat, üzemeket felszámolta, az utakat földutakra cserélte, sőt a szomszéd törzsek haramiái számára fegyenctábort is létesített a város falain belülre.

Most pedig az itt lakó bennszülöttek kínjukban arról álmodoznak, hogy talán jön egy ifjú herceg, ha nem is fehér paripán, de legalább egy öreg kétütemű Trabanton aki, kardélre hányja majd rossz útra tévedt parancsnokát. Márpedig aki csak vár a csodára, annak a jövője is olyan lesz, amilyet a híres Hunnida mesemondó, Gyölömbér Oszkár is leírt a daliás királyfi és a meseszép felesége, Csepelle Izidóra hercegnő könnyfakasztó mesedrámájában, amit a Palira vett hercegségben, című könyvben meg is írtak, már régen, miszerint: A néma pézsmapockoknak a muterjuk sem érti a szavát című archaikus meseműben.

Mivel a várva várt herceget közben elcsábította a szomszédos vármegye életerős lakóssága, a mesémnek így a végére is értem. Bízva abban, hogy mesém komoly gyógyulást eredményezett nálatok – mert a mesék olvasása gyógyír a betegek számára – amit főzetetek, most azt kell megennetek Canisa maradék lakósságának. Itt a mese vége, váljon egészségetekre!

Rummal meglocsolva és Gyölömbér Oszkár unokája engedélyével ezt a szép mesét felolvasta néktek Piszkos Fred kapitány, a megbocsátó irgalmas szerzetesrend főpásztora ajánlásával.

Vízvári József  – Pipás