Magyarország egy megye kivételével visszakapta madárinfluenza-mentes státuszát

2017 jún 12

Mezőgazdaság-állategészségügy

Budapest, 2017. június 12., hétfő (MTI)

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) ajánlásai alapján – Bács-Kiskun megye kivételével – Magyarország valamennyi megyéje a madárinfluenza-betegségtől mentes státuszát visszakapta június 10-től – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI megkeresésére.

Így a múlt hét szombatjától kezdődően újra engedélyezte élőszárnyas és tojás importját hét magyar megyéből (Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Veszprém megyére érvényes a feloldás) az orosz  szövetségi állategészségügyi és növényvédelmi szolgálat (Roszszelhoznadzor) – közölte a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.
A szaktárca tájékoztatása szerint a partnerországoknak, köztük az Oroszországi Föderációnak is hivatalos csatornákon jelezte, hogy a jelzett időponttól kezdődően oldja fel az élőbaromfit és a keltetőtojást érintő átmeneti korlátozásokat. Az átmeneti korlátozások megszűntetéséről hivatalos értesítés is érkezett június 9-én – közölte az FM.
Hozzátették: mivel Bács-Kiskun megyében áprilisban is voltak kitörések, a megye az OIE ajánlásai alapján a fertőzött létesítmények végső fertőtlenítésétől (2017. május 24.) számított 3 hónap múlva, vagyis ez év augusztus 24-én kaphatja meg a betegségtől mentes státuszt. A partnerországok, például az Oroszországi Föderáció, várhatóan ez után oldják fel a Bács-Kiskun megyéből származó árura vonatkozó átmeneti korlátozásokat.
Így Bács-Kiskun megye kivételével valamennyi megyéből azonnali hatállyal megindulhatnak a szállítmányok – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.
Az MTI korábbi információja szerint a Roszszelhoznadzor madárinfluenza miatt decembertől kezdett korlátozásokat bevezetni a magyar tojás és szárnyas ügyében. Az intézkedéseket az orosz hatóság februárra már az Európai Unió 15 tagállamára kiterjesztette.

gcv \ gpe \ gfp

MTI 2017. június 12., hétfő 13:02

FRISS

Camonica- völgy

Camonica- völgy

Az Alpok déli lábánál fekvő völgy Lombardiában Brescia megyében a Tonale-hágó és az Iseói-tó között húzódó gleccser völgy. A völgy világhíres sziklarajzairól,...