Tavaly ősz óta tesztelték a rendszert és úgy tűnik, a csehek rákaptak: február 20-tól Prágában is élesben indul a GreenGo autómegosztó szolgáltatása.

Itthon már jól ismert a kizárólag elektromos autókból álló carsharing szolgáltató, akik mostanra már Budapesten 300 járműből álló flottát kínálnak az ügyfeleknek. Csehországban az első hónapokban már 200 autóval kezdenek.

A prágai indulás miért jó nekünk, magyaroknak?

Nem csak a büszkeség miatt, de azért is, mert akár a Prágába utazó magyarok is kényelmesen használhatják az ottani GreenGókat, hiszen hazai regisztrációval, akár magyar nyelven is lefoglalhatják a kinti autókat. A csehországi GreenGo-ra egyébként a magyar és cseh mellett angol nyelven is lehet regisztrálni az applikáción keresztül. A prágai GreenGo-zóna a cseh főváros 1-10. kerületében használhatóak az e-autók. A parkolás, csakúgy, mint nálunk, odakint is ingyenes, de csak az appon belül jelölt kék és a lila zónákban. A kocsik bérleti díja a magyarhoz hasonlóan perc alapon működik: percenként 7 cseh koronába kerül, ami kb. 88 forintnak felel meg, de teljes napra is lehet autót bérelni, ami körülbelül 10 ezer forint.

 

Betekintés a cseh piac működésébe

Fontos, hogy a csehországi GreenGo árazása jóval egyszerűbb, mint versenytársaié. A szolgáltatást úgy alakították ki, hogy legfeljebb 7 perces sétával elérhetőek legyenek az autók. Csehországban csaknem kétszer annyi autó van magánhasználatban, mint nálunk, ugyanakkor autóik átlagéletkora a hazaihoz hasonló (ez nálunk 14 év felett van). A GreenGo tehát a cseh piacon is igen sokat tehet a környezetszennyezés mérsékléséért. Főleg, hogy Volkswagen eUp kocsikkal indítja a szolgáltatást: a piacon elérhető járművek közül ennek a típusnak az elektromos autók között az egyik legkisebb a gyártásnál keletkező karbonlábnyom értéke.

Prágában nem lehet hátradőlni, ha az ember autómegosztót működtet, a piacon több éve erős versenytársak kínálnak egészen hasonló szolgáltatásokat. Több társaság is foglalkozik autómegosztással, van köztük olyan, aki kimondottan elektromos meghajtású járművekkel dolgozik, de olyanok is akadnak szép számmal, akiknek a flottájában hagyományos, belsőégésű motorral hajtott kocsik vannak. A GreenGo-n kívül van egy a másik cég is, ami kizárólag elektromos autókat üzemeltet dolgozik, a Revolt nevű társaság: nekik jóval kisebb a flottájuk és az autóik sem teljes értékű kocsik, inkább golfautókra hasonlítanak elektromos járgányaik. Rajtuk kívül még majd’ fél tucatnyi autómegosztó harcol a cseh sofőrök kegyeiért. Érdekesség, hogy amíg a GreenGo Prágában is az idehaza megszokott perc alapú árazást használja, addig a cseh piac többi szereplője meglehetősen kaotikus gyakorlatot követ. A car4way például félóránként más díjszabást használ, de van napidíjuk is (igény esetén ez egyébként a GreenGonál is elérhető). Az Anytime nevű cég pedig jóformán napszak szerint váltogatja a tarifákat, megspékelve a hétvégi és a munkanapokon alkalmazott szorzókkal. Még a Revolt díjszabási rendszere hasonlít leginkább a GreenGo-éra, náluk viszont van kötelezően fizetendő minimáldíj. A versenytársak flottáit tekintve a car4way autói elég változatosak, de mind hagyományos meghajtásúak: van köztük Skoda, de Volkswagen Caddy furgon is. Az Anytime Toyota Yaris hibrideket használ, de a Volkswagen saját autómegosztója, a WeShare is idén érkezik meg Prágába.

Erre a piacra tört most be a GreenGo. Ezek alapján felmerül a kérdés: jó választás volt Prága egy új autómegosztó beindításához? „Budapest után egy olyan városban szeretett volna szintén kizárólag elektromos járművekből álló flottát működtetni a GreenGo, amely a méret, a vásárlóerő és a piaci lehetőségek szempontjából is hasonló a fővárosunkhoz, nem mellékesen pedig elérhető távolságra van a magyarországi bázistól, ráadásul jó tanulságokkal szolgálhat a további régiós terjeszkedéshez.” – foglalta össze Michaletzky Bálint a GreenGo ügyvezetője. A cég prágai ügyvezetője Simon Capek, akinek több évtizedes tapasztalata van nagyvállalatok igazgatásában és termékbevezetések terén is.

Forrás: