Líra Könyvesbolt könyvajánló: Hunyadi vihartépte zászlai

2019 Júl 22 | Ajánló, Irodalom, Kultúra

A Magyar Királyságra vészterhes árnyékként telepedő török fenyegetést Hunyadi János kormányzó egy végső, mindent eldöntő hadjárattal igyekszik elhárítani.

Seregeit összegyűjtve nagyszabású haditerv alapján tör előre a Balkán irányába. Célja a görög Szaloniki elfoglalásával egy jelentős magyar hadikikötő létesítése az Égei-tengeren, hogy a jövőben onnan indulhassanak a közös, európai felszabadító hadjáratok. Terve azonban kudarcot vall a szerb despota, Brankovics György árulása miatt. A magyar csapatok nem érik el a szövetséges albán hadak vonalait, így reménytelen ütközetre kényszerülnek II. Murád szultán elsöprő túlerőben lévő török seregével. Hunyadira pályafutása eddigi legnehezebb csatája vár. Három éjjel, s három nap talpig fegyverben kell állniuk a sarat; hiszen a középkor alkonyának egyik legvéresebb ütközetében nem csak Magyarország, de az egész keresztény Európa jövője a tét. Mindeközben a Hunyadi-ellenes erők a hátországban is újra szervezkedni kezdenek. Cillei Ulrik gróf a Felső-Magyarországot dúló cseh huszitákat és minden hájjal megkent vezérüket, Jan Giskrát veszi rá, hogy kezdjék újra fosztogatni, pusztítani a védtelen magyar vármegyéket. Hunyadi János kormányzóságának legnagyobb válságát éli meg ezekben a hetekben. Csapatai élet-halál küzdelmet vívnak a török világhatalommal Rigómező síkján, a szerbek és az oláhok árulása, valamint a bárói ligák ármánykodása és a Nyugat érdektelensége miatt egyre reménytelenebb helyzetbe kerülve… A válság legsötétebb óráiban, amikor Hunyadi vihartépte zászlai aláhanyatlanak, kiderül, hogy a nemzet támogatása elegendő-e ahhoz, hogy a kormányzó folytathassa harcát…

 

A könyv megvásárolható: STOP-SHOP Bevásárlóközpontban

Líra könyvesboltban

 

8800 Nagykanizsa Dózsa György út 123.
Telefon: 06-93/516-556, 06-93/516-557

Nyitvatartás:
Hétfő-péntek: 9-19 Szombat: 9-18 Vasárnap: 10-16

lira.hu

HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

Glienickei híd

Glienickei híd

A Glienickei híd, németül: Glienicker Brücke, a Havel folyó felett Berlin Wannsee és Potsdam között ível át. A híd az egykor itt álló Gut Klein Glienicke...

Francis Gary Powers

Francis Gary Powers

Francis „Frank” Gary Powers (Jenkins, Kentucky, 1929. augusztus 17. – Encino, Los Angeles, Kalifornia, 1977. augusztus 1.) az amerikai légierő tisztje....

Taróczy Balázs

Taróczy Balázs

Taróczy Balázs (Budapest, 1954. május 9. –) visszavonult magyar hivatásos teniszező. Ő az open era legsikeresebb magyar férfi teniszezője. Megalakulása (2000)...

Live Earth

Live Earth

A Live Earth egy koncertsorozat a globális felmelegedés ellen. 2007. július 7-én hét kontinensen léptek fel művészek, hogy a globális felmelegedésre hívják...