Legszebb konyhakertek 2017 – Megkezdődött a kertek zsűrizésének II. fordulója

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évben elsőként csatlakozott a „Magyarország legszebb konyhakertjei” országos programhoz. Már ez a verseny is jelentős nagykanizsai sikerrel zárult, s ugyanez mondható el az elmúlt évekről is.

Idén a júniusi I. forduló után július 13-i szemléknél szerepel Salamon József zöldségeskertje, ami idén még talán szebb mint tavaly, amikor a kanizsai verseny I. helyezése után a Magyarország legszebb kertje” országos díjat is elnyerte!
július 18- i szemléknél pedig Hegedűs Györgyné gyümölcsöskertjét emelem ki ugyanilyen okból ill. példaértékű még Göntér Ferencné zöldségeskertje is, aki nyugdíjasként egyedül műveli a kb 500 m2 nagyságú zöldségeskertjét.
közösségi kategóriában a Piarista Óvoda kertje is mintaértékű, hiszen a tavalyelőtti felújítás után hozták létere az óvodaudvarban a játszótér mellett a zöldségertjüket, amit az idei évre még tovább fejlesztettek.

Beszámolunk a folytatásról is!