Kedvenc kutyáink a vörös szőnyegen

Kutyás művészeti cikkeink ezen darabját most azok a klasszikus képkockák teszik ki, amelyeken nagy sikerű filmek imádott négylábú szereplői tűntek fel a vörös szőnyegen és tettek minket boldoggá hosszú éveken keresztül. A teljesség igénye nélkül vettünk sorra jó néhányat.

„Ha egy gyerek és egy kutya szerepel filmben, biztos a siker” – mindig kedves és bensőséges a mozi, ráadásul ezekből a filmekből sokat tanulhatunk emberségről, kitartásról és az igaz barátságról.

– Eric Knight Lassie hazatér c. méltán népszerű regényének film feldolgozása

Az első változatot 1943-ban forgatták le, majd még további számos forgatás született a klasszikus műből. Érdekesség, hogy Lassie-t végig egy kan kutyák játszották. Lassie-nek saját csillaga van a Hírességek Sétányán.

– Az első igazán kutyás családi filmsorozat a Rin Tin Tin volt

A kezdeti széria még az 1920-as években készült el. Rin Tin Tin kutya 26 filmet forgatott a Warner Brothers-nél, és virágkorában ezrével kapta a rajongói leveleket, és ő a másik kutya, aki csillaggal bír a Hírességek Sétányán Hollywoodban.

– A négy páncélos és a kutya (1961)

Az idősebb nemzedék talán még emlékszik a lengyel filmsorozatra, amely a maga korában rendkívül ismert és sikeres volt nemzetközi szinten is. A még fekete-fehér sorozatban Gustlik, Janek, Olgierd, Grigorij és társaik második világháborús kalandjait kísérhettük nyomon kedvenc kutyájuk aktív közreműködésével.

– A keleti blokk másik remekműve a Fekete fülű fehér Bim

Szovjet filmdráma 1977-ből. Bim kutya életét kölyökkorától ismerhetjük meg, akit mély érzelmi szálak kötnek a gazdájához, Ivánhoz.

– Közkedvelt sorozat sztárja volt Bendzsi

Megalkotója és rendezője Joe Camps volt. A kedves kutyus több amerikai film főszereplője volt 1974-től a 2000-es évek elejéig. A mindennapi életből vett kalandjai során tulajdonképpen a megfelelő időben volt a megfelelő helyen, ezzel is állandó segítséget nyújtva gazdájának.

– A sátán kutyája

A Sherlock Holmes detektívtörténetből több filmfeldolgozás is készült, a legjobb talán a Jeremy Brett főszereplésével készült 1988-as változat. Ez az epizód a Baskerville család régi átkos legendájáról szól, amely szerint a család férfi tagjainak halálát egy sátáni kutya okozza.

– Szintén klasszikus krimit idéz Poirot: A kutya se látta (1996) című epizód

A végrendeletét megváltoztatni szándékozó gazdag hölgyet megmérgezik, és ennek egyetlen „szemtanúja” a kutyája.

– Kutyám, Jerry Lee (1989)

A kutyás filmek gyakori alapszituációja, hogy a főszereplő rendőr magának való, kicsit különc figura, de kénytelen nyomozásai alkalmával egy ebet fogadni társául, akinek segítségével a szövevényes bűnügyek felgöngyölítése nemcsak érdekfeszítő, de mulatságos jelenetekkel is tarkított. örök darab.

– Egyik kopó, másik eb (1989)

Ebben a krimiben a szinte piperkőc Scott Turner (Tom Hanks) képtelen helyzetbe kerül, amikor be kell fogadnia a szinte elviselhetetlen Hoochot, a bordeaux-i dogot. Úgy tudjuk, a Hooch-ot alakító kutya egy magyar kennelből származott.

– Igazi családi film a Beethoven (1992)

A bernáthegyi kiskutya a Newton családhoz kerül, pedig a családfő eleinte nemigen kedveli, helyette viszont a gyerekek megszeretik, és együtt szállnak szembe a gonosz állatorvossal. Számos részt megért.

– Maszk (1994)

A filmek egy másik részénél bár a kutyák nem főszereplők, de olyan mellékszerepekben tűnnek fel, akik a főhős állandó kísérői, és segítenek sikerre vezetni őket mulatságos perceket szerezve a nézőknek. Ilyen kutya Milo, a Jack Russel Terrier, ahol gazdája, Stanley Ipkiss (Jim Carrey) maszkját egyszer véletlenül magára is ölti.

– Columbo kutyája

A bűnügyi sorozatban pedig néha feltűnik a hadnagy basset hound kutyája. A nyomozó saját bevallása szerint az állat nem túl okos, de annál békésebb négylábú, akinek jobb híján a Kutya nevet adta.

– Kutyabajnok (2002)

Ted Brooks (Cuba Gooding Jr.) egy miami fogorvos, akinek Alaszkába kell utaznia, hogy megkaphassa az örökségét. Odaérkezésekor tudja meg, hogy egy kezelhetetlen – hét szibériai szánhúzó és egy border collie-ból álló – kutyafalka az öröksége. Egy antarktiszi küldetés adja a Kutyahideg (2006) című film kerettörténetét.

– A kutyákhoz való ambivalens hozzáállást szemlélteti nagyon jól a Marley meg én (2008) című mozi.

Az amerikai házaspár egy labrador retriever kiskutyát vásárol, de ahogy cseperedik, hamar kiderül, igazi kisördögöt vittek haza.

– A tudományos-fantasztikus kategóriás Kutyavilág (1995)

Egy baleset következtében a főhős lelke egy kölyökkutya, Fluke testébe költözik. Korábbi életének emlékei gyötrik, miközben ráeszmél, hogy merényletet követtek el ellene, ami a családja életére is kihat. Hasonló dolog történik a Segítség, kutyául vagyok! (1996) című filmben. Az elfoglalt főhős úgy érzi, semmire sincs ideje, és kutyasétáltatás közben azt kívánja, bárcsak cserélhetne terrier kutyájával, Rocky-val.

– Osztrák krimisorozatként óriási karriert futott be Rex felügyelő

A német juhászkutya nyomozó izgalmas bűnügyei. Kisebb megszakítással már húsz éve kísérhetjük figyelemmel őket.

– A francia Alpokban, a II. világháború idején játszódik a Belle és Sébastien (2013)

A filmben a megszálló német hadsereg fenyegetésének árnyékában a bátor kisfiú, Sébastien találkozik Belle-lel, a szökött kóbor kutyával.

 

Rajzfilmek

– Ki ne emlékezne? Foxi Maxi (1958)

Csákányi László magyar hangjával az „Ó, te drága Klementina” kezdetű dalt éneklő csokornyakkendős és kék színű kutya rövid kalandokban csillogtatta ebtudását, de ennek ellenére sokszor felsült.

– Susi és Tekergő

Szinte hihetetlen, hogy a Walt Disney egyik egész estés rajzfilmje, a Susi és Tekergő (Lady and the Tramp) még 1955-ben készült (itthon csak 1997-ben vetítették).

– Szintén az amerikai filmgyártás egyik kutyás remeke, a Charlie – minden kutya a mennybe jut (1989)

A műben a gézengúz német juhászkutyát megölik, és a Mennybe jut, ahonnan lehetőséget kap a visszatérésre. A legfontosabb lecke, amit a filmtől tanulhatunk, hogy megbecsüljük és szeressük egymást.

– 101 Kiskutya (1961)

A vidám dalmata kölykök és aggódó szülei, Pongó és Perdita kalandjai minden generációt elbűvölnek. A történetből játékfilmet is forgattak 1996-ban, amelynek sikere csak tovább növelte a rajzfilm népszerűségét.

– Mindörökké Snoopy

A kedves, már szinte emberi tulajdonságokkal bíró kutyus, Snoopy mozgalmas napjait meséli el a Snoopy, gyere haza (1972) című egész estés rajzfilm. A film a kutya új gazdájához, Charlie Brownhoz kerülését, és az ezzel járó mozgalmas napjait mutatja be.

– A mi Plútónk

A szintén közismert Miki egér rajzfilmsorozatokban különösnek tűnhet, hogy Plutó kutya gazdája egy egér, de ami nekünk még ennél is érdekesebb lehet, hogy Plutó fajtája tulajdonképpen egy magyar vizsla.

– Az egyik legfantáziadúsabb az angol rajzfilmsorozat, a Jamie és a csodalámpa (1976-1979)

A főhős kisfiú kutyájával, a hálósapkás Sajóval a bűvös lámpa segítségével minden éjjel kalandos utazást tett Kakukkia világában.

– Volt (2008)

A 3D-s filmben a címadó szuperkutya elveszti gazdáját, Pennyt. Modern Lassie.

 

Magyar filmek

Hazai vizekre evezve a magyar filmeket illetően Szamos Rudolf Kántor nyomoz és Kántor a nagyvárosban könyve alapján forgatták le az első kutyás krimisorozatot 1975-76-ban. Kántor filmbéli gazdáját Madaras József alakította, az öt részből álló sorozatban szereplő Kántor valóban egy tehetséges nyomozókutya volt. Számos bűntényt derített fel, nagy becsben is tartották, kitömött teste még ma is látható a Rendőrségi múzeumban.

A család minden generációját a tévék elé ültette, és ülteti ma is Frakk, a macskák réme (1971-1984) című – papírkivágási technikával, Bálint Ágnes forgatókönyve alapján – készített sorozat. Irma néni és Károly bácsi békés életét az állandó „kutya-macska” barátság jegyében az elkényelmesedett macskák, Lukrécia és Szerénke, valamint Frakk, a magyar vizsla párviadalai dúlják fel.

Nepp József Gréti (1986) című filmjének szereplője egy kedves kutya, aki nem érti az emberek világát, rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, mire megleli szeretett gazdáját.

Hasonló történetet mesél el A hetedik testvér (1994) című rajzfilm, amelyben szegény Vacakot kidobják az autóból. Az erdőben talál menedéket, de nehezen illeszkedik be a vadvilág életébe. Veszélyes és mókás kalandokat követően egy nyúlcsalád fogadja be a nyuszikutyát, végül persze egy „emberi” nagypapa gondoskodik róla.

Mézga család fiúgyermeke, Mézga Aladár Blöki kutyája a Mézga Aladár különös kalandjai című sorozatban (1972) kap kitüntetettebb szerepet, mivel beszélő kutyaként állandó útitársa, illetve űrtársa Aladárnak, akivel minden éjszaka más bolygón tesznek izgalmas látogatást Gulliverkli nevű űrhajójukkal.

Egy ország fütyülte a címadó dalt a Pityke őrmester (1981) című rajzfilmsorozattal. Az őrmester kitartóan göngyölíti fel a különböző bűnügyeket, s ha gyorsan kell az elkövetők nyomába eredni, hű társa, Marcipán kutya a rendőrmotorján „szirénázva” segíti az üldözésben.

Macskafogó (1986) című, nemzetközi sikert is elért műben pedig csak a film utolsó perceiben jelenik meg a címadó gép- és fémkutya, aki angyali természetűvé alakítja át a gonosz macskákat.

Az egyik legkülönlegesebb Munduczó Kornél Fehér Isten c. filmje, amely elnyerte a Cannes-i fesztivál Un Certain Regard kategória fődíját. Az erős társadalmi kritikát megfogalmazó, olykor horrorisztikus eszköztárat is felvonultató dráma előzményeként fogható fel A falka (1977), illetve Stephen King Cujo (1983) című filmje.

Végtelenségig lehetne sorolni a kimaradt alkotásokat valamennyi művészeti ágból, de természetesen valahol meg kell húzni a határt. Ha egy kis kutyás mozit szeretnénk, szerencsére bőven van miből válogatni.

Forrás: kutyabarat.hu