Kanizsa hajdan 8.

UTAZÁSOM EGY KOMPON

A parton álltam és rákiáltottam a komp vezetőjére, hogy vigyen át a túlsó partra. A lomha jármű megindult felém, és velem együtt még néhány férfi és nő szállt a tágas alkotmányba.
─ Nekem sürgősen orvost kell hívnom az úrnőmhöz – mondta egy fejkendős cseléd.
─ Én borotválkozni akarok a túlsó oldalon – jegyezte meg egy fiatalember. – Odaát bérletjegyem van.
A komp lassan elszakadt a parttól és méltóságteljesen úszott a túlsó part felé. Egy idősebb bácsi a hajó orráról vágyó pillantást vetett a túlsó partra. A révész – kevésbeszédű magyar – pipázásba merülve ült a padján, és néha a pipa mellől megnedvesítette a komp padlóját.
A komp lassan úszott. Néha, közvetlenül a hajó mellett emberfej tűnt fel – valami szerencsétlen, aki úszva próbált átjutni a túlsó partra –, néha nagy sötét tömegek vágtak el a hajó orra előtt: idomtalan bérkocsik, amint fáradtan küszködtek a szennyes vízzel.
─ Az úrnőm ezalatt meghal – mondta a kis cseléd. ─ Loreley-szakállam lesz, mire átérünk – kesergett a fiatalember.
Csak a révész nem szólt semmit, hanem szaporán nedvesítette a komp alját. Rászóltam, hogy meg kellene menteni a szerencsétleneket, akiket az ár elénk sodort. A révész csak búsan legyintett.
─ Megszoktam én ezt már, jó uram. Nem lehet ezeken segíteni… Egy darabig küszködnek, aztán elpusztulnak… Egyik-másik mégis átkerül.
A túlsó parton kezdett mutatkozni a lámpavilág. Lassan-lassan egész sor lámpát vettünk észre, néhány perccel később egy épület körvonala bontakozott ki előttünk. Magas és tömör épület. A hóval és sárral kevert folyadék a lábát nyaldosta. Csak annyi hely maradt szárazon, amennyin egy ember elfér.
Megismertem: a városháza portása állt ott.
Kissé távolabb egy városi utcaseprő, szomorúan, tehetetlenül nézve a szennyes vízbe.
Megérkeztünk a Fő út túlsó oldalára.
– Ray –

Az írást 1912-ben jelentette egyik helyi lap, a „Zala”.
Magyarázatul annyit, hogy érdemi vízelvezetés hiányában, a Fő út felső vége környékéről a csapadékvíz az utcán folyt lefelé. Hordalékát ugyan jobbára lerakta a Korona fogadó (Fő út 7.) környékén, de aztán folytatta útját a – száz évvel korábban még vadkacsáktól is lakott – Erzsébet térre.
Így aztán 1869-ben 580 kocsi homokkal a teret feltöltötték. A gondok enyhültek, de meg nem szűntek.

Forrás: holmi.nagykar.hu