FÜRDŐHELYEINK: HERKULES

Az Inkey-kápolna közelében (a Magyar utca keleti oldalán, ott, ahol ma az iparvágány halad) épült fel 1912-ben Herkules téglagyár.
A tégla mellett tetőcserepet is gyártott a hatvan főt foglalkoztató körkemencés gőztéglagyár.
Talán a gazdasági válság, talán a nyersanyag fogyta, talán mindkettő eredményezte, hogy a részvénytársaság szokatlan döntést hozott: az üzem mögött létrejött nagy, vízzel telt bányagödröt, amelyben addig tiltották a fürdőzést, 1932-ben népfürdővé nyilvánították. A víz másik hasznosításaként a tó téli jegét vermekben kezdték tárolni és nyaranta árusították.
A „Herkules” – most már fürdőhely – legsikeresebb szezonja az 1933-as lett. Talán azt remélve, hogy lehetséges konkurálni az ugyanakkor nyitó városi stranddal a tulajdonosok jelentős erőfeszítéseket tettek a komfortosság növelésére.
Széles, téglával fedett utat építettek a partig, a partra vastag homokréteg került. Öltözőket létesítettek a nők, illetve a férfiak számára, azokat az üzem szomszédos telepén lakó személyekkel őriztették, vízbe vezető lépcsősort építettek. A gyerekek számára kialakítottak egy másfél méter mély, sekélyebb részt; úszómester foglalkozott velük.
Kocsit (buszt) járattak a városközpontból a strandhoz.
Igyekezetük nem volt hiábavaló. Sokan érkeztek a járatokkal, sokan érkeztek gyalogosan. A város úszói, vízilabdázói itt tartották edzéseiket, sőt versenyeiket, mérkőzéseiket is. A város még évekig fizette az itteni edzések költségeit. (A városi strand használata megtöbbszörözte volna e kiadásokat.)
A legfontosabb meccs, a két strand vetélkedése végül a papírformának megfelelő eredménnyel zárult: aki megengedhette magának, a városi strandfürdőt választotta felüdülése helyéül. (1936 kánikulai időszakában ide 500, a városi strandra 1500 vendég látogatott el naponta.)
Talán érdemes megjegyeznem, hogy a „Herkules” nem volt teljesen veszélytelen: mélyebben hideg vizében többen lelték halálukat.
A gyárat 1938-ban felszámolták, felszereléseit értékesítették, majd épületeit lebontották.
Ezzel a fürdő is elvesztette fenntartóját. 1941-ben a polgármester a feltételek hiánya miatt kénytelen volt megtiltani a strandolást e helyen.
A bányató a második világháború után sem nyerte vissza strand jellegét, tiltott fürdőzői persze akadtak, a horgászok érdeklődése viszont nem csökkent.
Makacsul tartotta magát a legenda – talán nem is volt az –, hogy a vízében él egy nagy – igencsak nagy – hal. Próbálkozott is kifogásával a horgászok sora, de hiába. Keringtek történetek horogra akadásáról, de ilyenkor rendre elszakadt a zsinór. Így hát, aki akarta, a reménybeli zsákmány torkába korábban bennakadt horgok sokaságát képzelhette.
A tó utolsó éveiben az egyik oldalán még folyt a szabályszegő fürdőzés, de átellenesen már hordták bele a város szemetét.
A bányagödör a lámpagyári építkezés során lett teljesen feltöltve. Helyét ma az Űrhajós utca keleti felének északi oldalán találjuk, ott ahol az iparvasút kanyarog. A lámpagyár üveggyári egysége is részben felette van.

Forrás: holmi.nagykar.hu