Kanizsa hajdan 12.

A MI ANYAKÖNYVVEZETŐNK

Amikor városunk legelső anyakönyvvezetőjét szíve 1915 őszén, ötvenhárom esztendős korában cserben hagyta, már Kanizsa legismertebb polgárának számított. Persze, mondhatják: sokan találkoztak vele születések, halálozások, házasságok kapcsán. Ennél azonban sokkal többről van szó.
Ihászi Horváth István nyughatatlan természetével (már azt is nehéz lenne felsorolni, hány helyen lakott a városban), szokatlan ötleteivel sokak számára igazi csudabogárnak számított.
Kísérletező alkat volt: a Horváth-féle tyúkszemirtó, házi gőzfürdője forgalomba is került. Barátjánál, Halvax Frigyes kalaposmesternél, annak házában újfajta cipőkrém gyártásába is belekezdett. Az udvari épületet a kivonuló tűzoltókkal közösen viszonylag könnyen eloltották, de a munkák ezzel végleg elakadtak. Az oltásban talán, a leállásban biztosan volt szerepe Halvaxnénak.
1908-ban az országos meteorológiai szolgálat állomást létesített a városban. A műszereket a Fő úti Korona szálló előtti térségen helyezték el. A napi jelentéseket Horváth István adta. Azok szakszerűségét azonban többen kétségbe vonták.
A városi lap újságírója 1909-ben kifogásolta például a következő mondatot: „A felhőzet átlag félig borult, egészen borult 9 nap és tiszta derült ugyancsak 9 nap volt.”
És ezt is: „Az emberek kénytelenek voltak felöltőiket is használatba venni.”
Horváth 1907-ben, 1908-ban átmenetileg tulajdonosa és kiadója volt Nagykanizsa című napilapnak.
Több egyesülettel került közelebbi kapcsolatba. Kezdeményezésére jött létre 1905-ben a Nagykanizsai Első Kiházasítási Egylet. Később elnöke lett az Általános Ifjúságképző Egyesületnek.
A város hírhedt ötletgyárosa 1908-ban kezdeményezte „szalutáló egyesület” megalakítását.
Tagjai közé az erősen kopaszodó, vagy már kopasz férfiúkat várta. Olyan urakat, akik egészségének – telente különösen – árthatott a köszönés megszokott, gyakori kalapemelgetéssel járó módja.
Elképzelése szerint a tagok jogot nyertek volna szalutálással helyettesíteni fejfedőjük emelését. Az anyakönyvvezető nyílván érezte az újfajta üdvözlés szabályszegő – talán kevésbé is értékes – voltát. Így tagok ellensúlyozhatták volna feltételezett lelkiismeret-furdalásukat: némi pénzzel. Köteles lettek volna nyilvántartani havi szalutálásaik számát, majd a „bliccelés” nagyságával arányos (jótékony célokra fordítandó) összeget befizetni az egyesület pénztárába.
A kezdeményezés sikeréről nem találtam híradást.
Néhány évvel halála előtt hipnotizőri tevékenységével osztotta meg a város közvéleményét. E vonatkozású karrierjét bírósági ítélet törte derékba, pedig az egyik helyi lap szerint voltak sikerei.
1911 végén Cs. Rózsi, egy idegenből jött, áldott állapotban levő leány „lebetegedését” várták az egyik Magyar utcai szülésznő házában. Ágya körül három orvos állt, de megjelent ott ihászi Horváth István is.
Az anyakönyvvezető az orvosok engedélyével hipnotizálta a leányt, aki „magnetikus szendergésében nem várt könnyedséggel hozta világra gyermekét”.
Ébresztése után nemcsak fájdalmakra, de a szülés egész folyamatára sem emlékezett. Mégis hipnózis nélkül sikerült meggyőzni, hogy mellette az apróság sajátja.
„Nem mindennapi hivatali buzgóságot jelez, ha az anyakönyvvezető a gyermeket, kit másnap elkönyvel, maga segíti világrahozatalában” – honorálta a teljesítményt az újságíró.

Forrás: holmi.nagykar.hu