Karacsi partjaihoz közel fekszik a „Kutya-sziget”, ahol sem ember, sem ivóvíz, sem élelem nincs, csak pár tucat kutya. Legendák szólnak róla, hogy kerültek oda, évtizedek óta ott élnek. Halálra lennének ítélve, ha pár jószívű halász nem gondoskodna róluk.
Egyes szóbeszédek szerint idegen tengerészek hagyták hátra őket, mások szerint azonban annak az áldozatai, ahogy a város vezetés a kóbor kutya kérdést kezelte – egyszerűen áttelepítették őket a szigetre.
A halászok, mikor elhaladnak a sziget mellett, rendszeresen megállnak, és friss vizet valamint élelmet visznek az elhagyott állatoknak.
„Gondoskodom róluk, mert nincs senki más, aki megtenné” – nyilatkozta Muneer, az egyik jószívű halász. – „Itt csak sós víz van, így semmi ételt vagy italt nem tudnak találni. Szeretek róluk gondoskodni, tudom, hogy Isten megjutalmaz érte. Én táplálom őket, Isten pedig engem fog táplálni”. – A kutyák már messziről megismerik a hajóikat, és tudják, hogy hoztak nekik valamit.
A pakisztániak egy része tisztátalan állatként tekint a kutyákra, akiket megérinteni sem szabad, így a szigetről nincs hova vinni az ebeket, Karacsi városa így is többezer kóbor kutyával küzd, és képtelenek megoldani a helyzetüket. A halászok úgy érzik, az ő feladatuk, hogy a szigeten rekedt állatokon segítsenek.
„Minden muszlim kötelessége, hogy gondoskodjanak az állatokról” – nyilatkozta Muhammad, a másik halász – „Csak azok nem segítenének rajtuk, akiben nincs együttérzés.”
Egyszer már napirendre került a sziget kérdése, akkor egy hatalmas lakóparkot szerettek volna építeni rá, de nem tudták tisztázni a tulajdoni viszonyokat és környezetvédelmi problémák is felmerültek. Így egyelőre a kutyák maradnak az egyedüli lakók.
Forrás: kutyabarat.hu
