Gondolatok a helytörténetről a kiskanizsai kiadványok bemutatóján

2019 nov 19 | Hírek

A Nagykanizsai Városvédő Egyesület megalakulásától fontosnak tartja a helytörténeti kutatómunka ösztönzését, kiadványok megjelentetését.

40 éve jelent meg a Nagykanizsai Honismereti Füzetek első száma, Dr. Fülöp György: A kiskanizsai ragadványnevek c. munkája, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület gondozásában. A második kiadás 2012-ben Horváth Jánosné kezdeményezése.

1979-ben Zsoldos Ferenc egyesületünk akkori alelnöke így fogalmazott: „Meggyőződésünk, hogy az első füzetet… újabbak követik, és tovább szélesedik azoknak a köre, akik inspirációt, kedvet kapnak az önzetlen munka e szép példájából.” Valóban így is lett. A következő évektől egyesületünk felvállalta e kezdeményezés szervezői feladatait, anyagi terheit. A mai napig 44 témában jelentettünk meg tanulmányokat a Nagykanizsai Honismereti Füzetek sorozatban.  A szerzők jeles kanizsai helytörténészek voltak. Pl. Dr. Rózsa Miklós, Dr. Cseke Ferenc, Dr. Horváth László, Dr. Dobó László, Lovrencsics Lajos. A fiatalabbak közül kiemelem Száraz Csilla, Rábaközi Attila, Kardos Ferenc, Balogh László, Kunics Zsuzsa munkáit.

A honismeret, helytörténet még nem iskolai tantárgy. Ugyanakkor több tantárgy ismeretanyagába beleépíthető, egy-egy jó pedagógus segítségével.

A kiskanizsai általános iskola honismereti szakkörének munkái az 1970-es évekből c. kiadvány arra is példa, hogy gyermekeink akkor kötődnek szívből szülőhelyükhöz, ha megismerik múltját, sokszínű hagyományait, ha tudják, hogy miről regélnek az utcák, a régi épületek. Melyek a jeles napok, az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokások, milyen kismesterségek éltek, pl. a kovácsmesterség. Kiskanizsán többen törekedtek a hagyományok ápolására, közkinccsé tételére. Dicséretre méltó Dénes Gyula, Dr. Fülöp György, Dr. Kaszab Mihályné, Dr. Markó Imre Lehel tevékenysége.

Horváth Jánosné elnöknek a helytörténet iránt elkötelezett szervezői, szerkesztői, munkája nélkülözhetetlen. Több kiskanizsai kiadványnak Ruzsinszky Klementina és Lengyák András volt a szöveggondozója, amit igényesen végeztek.

 

Honismereti munkánk további feladatai:

  1. Megőrizzük a tevékenység eddigi színtereit, és újabb lehetőségeket találunk a közösségek értékeinek élményszerű megismertetésére.
  2. A fiatalokat bevonjuk a helytörténeti munkába. Közreadunk helyi témájú, sikeres diákköri dolgozatokat, egyetemi diplomamunkákat.
  3. Jobban élünk az országos kulturális – honismereti pályázatok lehetőségeivel.
  4. Szorgalmazzuk, hogy a helytörténeti munkában, publikálásban kiválóak gyakrabban részesüljenek önkormányzati elismerésekben.

 

Papp Ferenc – a Nagykanizsai Városvédő Egyesület alelnöke

HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

Taróczy Balázs

Taróczy Balázs

Taróczy Balázs (Budapest, 1954. május 9. –) visszavonult magyar hivatásos teniszező. Ő az open era legsikeresebb magyar férfi teniszezője. Megalakulása (2000)...