A Glienickei híd, németül: Glienicker Brücke, a Havel folyó felett Berlin Wannsee és Potsdam között ível át. A híd az egykor itt álló Gut Klein Glienicke kastélynak köszönheti nevét, melynek a helyén ma már a Glienicke palota található. Az eredetileg favázas hidat 1907-ben építették meg először.

Brandenburg tartomány és Berlin város, valamint a Potsdam közötti határ a híd közepén húzódik. A második világháborút követő nagyhatalmi felosztás során a Glienickei híd a nyugat-berlini amerikai zóna és a szovjet megszállási területen kialakított állam, az NDK határára került.

A hidegháború időszakában jórészt lezárt, csak külön engedéllyel használható és viszonylag rejtett híd remek lehetőséget teremtett a kémcserék zökkenőmentes lebonyolításához, szemtanúk nélkül, a szemben álló titkosszolgálatok, főleg a CIA és a KGB számára. A hídon összesen három kémcserére került sor a hidegháború lezárulásáig, Németország újraegyesítéséig.

Történelmi szerepe

Első kémcsere
Searchtool right.svg Bővebben: U–2 incidens
Az első és egyik leghíresebb kémcserére 1962. február 10-én került sor, amikor a Szovjetunó felett lelőtt amerikai U–2-es kémrepülőgép pilótát, Francis Gary Powerst cserélték be a szovjet mesterkémre, Rudolf Ivanovics Abel (polgári nevén William August Fisher) ezredesre. Bár a felek megpróbálták titokban tartani az eseményt, annak híre kiszivárgott és világszerte – kivéve a Szovjetuniót, meg a keleti blokkot – az újságok címoldalára került.

Második kémcsere
A következő kémcsere mintegy 20 évet váratott magára. Az NDK főtárgyalója, Wolfgang Vogel – egy meglehetősen jó kapcsolatokkal rendelkező keletnémet ügyvéd – megállapodott az amerikaiakkal, hogy az NDK-ban és Lengyelországban 25 fogva tartott nyugati ügynököt (köztük Eberhard Fätkenheuert, Werner és Heinz Jonseket) kicserélnek négy, a CIA által nyugaton letartóztatott kémre (közöttük Alfred Zehe-re és Alice Michelsonra). A kémcsere helyszíne ismét a Glienickei híd lett, 1985. június 11-én.

A cserelistán felbukkant Alice Michelson neve is; ő a szovjetek futárja volt, egy 67 éves keletnémet hölgy. A megbízói valószínűleg abból indultak ki, hogy egy idős hölgyet nem fognak a határon annyira ellenőrizni.

Őt a Kennedy repülőtéren, egy cigarettacsomagba rejtett, katonai információkat tartalmazó mikrofilmmel buktatták le, miközben Csehszlovákiába igyekezett 1984. október 3-án.

Werner Jonsek egy tisztségviselő volt a keletnémet Greizban, őt a stuttgarti CIA-iroda szervezte be 1980-ban.

Több beszámolót is küldött a szovjetek katonai tevékenységéről, mielőtt 83-ban lebukott két társával, feleségével és bátyjával együtt. Mindhárman rögtön felkerültek a keletnémet ügyvéd, Wolfgang Vogel kémcsere-listájára, az amerikaiak innen válogathattak a csereprogramjukhoz, miközben őt 15 évre, feleségét 9 évre, bátyját életfogytiglanra ítélték az NDK-ban. A CIA csak a két férfit vonta be a csereprogramba, Renate Jonsek maradt a keletnémet börtönben.

A 31 éves Eberhard Fätkenheuer egy osztrák barátja, nem mellesleg CIA alkalmazott szervezte be egy magyarországi üdülés alkalmával. Őt 1979-ben kapcsolta le a keletnémet elhárítás, és 6 évet töltött a rácsok mögött a cseréig.

Harmadik kémcsere
A harmadik, és egyben utolsó kémcserét 1986. február 11-én bonyolították le a hídon.

Anatolij Boriszovics Scsaranszkij (Анато́лий Бори́сович Щара́нский) egy polgárjogi aktivista volt, ami az 1970-es években a Szovjetunióban nem számított a túlélés zálogának. 1977-ben letartóztatták, megvádolták kémkedéssel és árulással.

Az ítélet akár halál is lehetett volna, de 13 évet kapott. Nemzetközi nyomásra felkerült a neve a Vogel-féle listára, és három alacsonyabb szintű nyugati kémre (a csehszlovák Jaroslav Javorsky-ra és a nyugat-német Wolf-Georg Frohnra és Dietrich Nistroy-ra) cserélték.

Scsaranszkij később – 1999 után – ipari majd belügyminiszter is volt Izraelben, immár Natan Sharansky néven.

Vele együtt amerikai részről Karl Koecher és Hana Koecher csehszlovák kémeket cserélték a szovjet Jevgenyij Zemljakov, a lengyel Marian Zacharski és a keletnémet Detlef Scharfenorth kémekre.

Karl és Hanna Koecher csehszlovák disszidensként érkeztek 1965-ben az Egyesült Államokba. 1973-tól a CIA-nak dolgoztak cseh fordítóként, és a KGB egyik legfontosabb információforrásává váltak. 1984-ben buktak le, de 2 év raboskodás után őket cserélték ki Scsaranszkijra.

A híd napjainkban
A híd a Fal leomlását követően elvesztette a kémcsereprogramban betöltött szerepét és visszatért eredeti funkciója; országúti hídként szolgál Berlin és Potsdam között 1989. november 10-e óta.

Megjelenése a kultúrában
Steven Spielberg Kémek hídja (2015) című filmje az első kémcsere eseményeit mutatja be. A film zárójelenetei a hídon játszódnak.

Forrás: wikipédia.hu