FUSS a szabadban, közösségben!

2020 aug 5

Minden szerdán 18.00-kor színes sportruhába öltözött futókkal telik meg a Csónakázó-tó nagyparkolója.

Ebben az időpontban gyűlnek össze a Kanizsai Futóklub tagjai az évek óta tartó, már hagyománynak mondható nyári Csó-Tó körre. Az állandó tagokhoz mindig csatlakoznak újak, hiszen a futás mindenkié, kezdőtől haladóig, kortól és nemtől függetlenül, így aztán bárki bármikor részt vehet a szerda esti sportos programon. A résztvevők egy közös bemelegítéssel testileg és lelkileg is ráhangolódnak a futásra, majd ezt követően együtt elindulnak körbefutni a tavat. Vannak, akik sétálva, vannak, akik kerékpáron, vagy éppen babakocsival teljesítik az 5 km-es kört. Vannak, akik ilyenkor jókat beszélgetve, míg vannak, akik inkább zenét hallgatva, „csendben” futnak. Vannak, akik családdal, barátokkal, vagy párjukkal érkeznek, míg vannak, akik egyedül, ismeretlenül. Egy biztos, ezen a közösségi futáson senki nem hagyja ott a másikat az út szélén, senki nem lesz magányos. Egy csapatként, jó hangulatban telnek a körök, a futók ilyenkor nevetgélnek, megbeszélik egymással az edzéseket, futóversenyeket, vagy éppen a hétköznapi dolgaikat. Az sem ritka, hogy Csó-Tó körök közben születnek meg a másnapi ebéd ötletek, vagy fogalmazódik meg egy új cél a futótársak beszélgetései során. Így aztán gyorsan elröppen ez a futással töltött 30-40 perc, miközben észrevétlenül egy csomó kalóriától szabadulunk meg. A futást frissítés, majd egy alapos nyújtás követi, ami elhagyhatatlan kelléke valamennyi futóedzésnek. Így telik el a szerdai sportos egy óra a Kanizsai Futóklubbal a friss levegőn és a természetes fényben, oxigéndús levegőt belélegezve, D-vitaminnal feltöltődve.

FRISS

LÍRA KÖNYV AJÁNLÓ

LÍRA KÖNYV AJÁNLÓ

Ljudmila Ulickaja harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. A kurzuson végül nem vett részt, a...