Ma este már a harmadik mérkőzését játsza a középdöntőben a magyar válogatott. Az ellenfél a jelenleg a csoport utolsó helyén álló házigazda, Svédország. A mérkőzés 20:30-kor kezdődik és természetesen a Sport 1 élőben közvetíti. 

Gulyás István a Szlovénia elleni mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy elkezdhetünk számolni: ,,A szlovén meccs után azt mondtuk a játékosoknak, hogy kezdjenek el nyugodtan számolgatni, mert megdolgoztak érte. De annyi lehetőség van, hogy nehéz benne eligazodni, a továbbjutás sok ismeretlenes egyenlet.”

Az olimpiai selejtezőre való kijutáshoz egy meccset kellene megnyernünk a hátra lévő kettőből (a másik ellenfél Portugália lesz). Az elődöntőbe jutáshoz inkább két győzelemre lenne szükség, de még ebben az esetben sem 100%, hogy elődöntőt játszhatunk. Mindenesetre menni kell tovább, a srácoktól ez a lendület, akarás kell és akkor a csoda folytatódhat.

A házigazda Svédország ellen, annak ellenére is kemény meccsre számítunk, hogy a középdöntőben jelenleg pont nélkül állnak Andreas Nilssonék. A svédeknek továbbjutási esélyük már nincs, de a saját közönségük előtt az utolsó leheletükig küzdeni fognak.

A magyar válogatott legjobb góllövői:

Bánhidi Bence – 24 gól

Balogh Zsolt – 21 gól

Szita Zoltán – 15 gól

Nagy Bence & Ligetvári Patrik – 14 gól

A svéd válogatott legjobb góllövői: 

Kim Ekdahl du Rietz – 19 gól

Jerry Tollbring & Andreas Nilsson – 18 gól

Jim Gottfridsson & Daniel Pettersson – 16 gól

Legutóbbi 3 egymás elleni mérkőzés eredménye:

2018.01.06. Svédország – Magyarország 29-29

2018.01.08. Svédország – Magyarország 31-29

2019.01.17. Svédország – Magyarország 33-30

A magyar válogatott legutóbb a 2009-es világbajnokságon tudta legyőzni a svéd válogatottat. Reméljük ma újra mi örülhetünk.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Forrás: ZMKSZ