Érezhetően megváltoztak a vaterázási szokásaink a járvány második hulláma alatt

2020 nov 2

Mivel hiánycikk volt, szájmaszkot, folyékony szappant és kézfertőtlenítőt március végén vásároltak a legnagyobb számban a Vaterán, de szeptember első felében, a járványügyi szigorítások bejelentésekor újabb roham volt ezekért a termékekért. Az online piactér látogatói körében októberben pedig az „Ikea” volt a leggyakoribb keresőszó.

A koronavírus első hulláma során a szájmaszkok, gumikesztyűk és más gyógyászati segédeszközök forgalma több mint két és félszeresére nőtt a járvány előtti hetekhez képest a Vaterán. A második hullám szeptemberi kialakulása óta másfélszer annyi ilyen termék fogy az oldalon, mint az év elején. Az élelmiszer és háztartási vegyiáru kategória – amelyben tisztító-, és fertőtlenítőszerek – is találhatók, forgalma 80 százalékkal múlta felül a járvány előtti időszakot, de a jelenleg is zajló második hullámban is mintegy 20 százalékkal magasabb forgalmat bonyolít.

A bútorok és lakberendezési tárgyak forgalma csupán a kijárási korlátozások első hetében csappant meg, és szinte rögtön visszaállt a járvány előtti számokra, szeptember óta pedig a járvány előtti heteknél is nagyobb forgalmat generál.

A kapcsolattartás könnyítése érdekében a Vaterán az eladók ezentúl már telefonos elérhetőséget is megadhatnak telefonszámuk felfedése nélkül, így az érdeklődők az eladók által megadott időintervallumban fel tudják hívni őket egyeztetés céljából. A telefonos elérhetőség bizalmat kelt a vásárlóban, és különösen a nagyobb értékű termékek esetén segíti a vásárlót a döntésben, ha beszélhet az eladóval. A hívás mindkét fél számára díjmentes.

Ezek a termékek fogynak ősszel a legjobban a Vaterán

Ahogy minden hónapban, októberben is a különböző (például érme, bélyeg, képregény) gyűjtemények és antik tárgyak tették ki a Vatera forgalmának mintegy harmadát. Még szeptemberben és októberben is jól fogytak a szerszámok és kerti eszközök, amelyek egyébként az első járványhullám egyik slágertermékének számítottak.

A szeptemberi, illetve a felsőoktatásban októberi iskolakezdés nyomán újból nőtt a tranzakciók száma a számítástechnika kategóriában ezekben a hónapokban. E kategória forgalma egyébként márciusban és áprilisban volt a legmagasabb, amikor például a webkamerák hiánycikknek számítottak. Tavasszal, a kijárási korlátozások miatt pörgött fel a sport-, és fitneszeszközök forgalma, amely mostanra már kezd lecsengeni, de még így is jelentős számban fogynak a sportcikkek az hirdetési oldalon.

Az állattartással kapcsolatos termékek és állateledelek vaterás beszerzése az első hullám alatt vált népszerűvé: a nyári hónapok lecsengése után a második hullám alatt az első hullám alatti forgalmat produkálnak.  A szeptemberi iskolakezdés nyomán újból erőre kapott a gyermekruhák értékesítése, a zenei termékek (többek közt kotta, CD/DVD, vinyl) első hullám alatt visszaszoruló forgalma pedig már június óta újra erős.

Egyre többen keresnek szájmaszkra

A vaterás keresések alakulása remekül szemlélteti a magyarországi járványhelyzet alakulását: júliusban, a koronavírus visszaszorulása alatt a szájmaszk szó csupán a kilencedik leggyakrabban begépelt keresőszó volt az oldalon, míg augusztusban már a hetedik, szeptemberben és az októberben pedig a negyedik helyre lépett elő.

Októberben a keresési toplista második és harmadik helyét a kerékpárok, illetve az “IQOS” égésmentes cigaretta foglalta el – a dohányhevítő termék augusztus óta van a top 3-ban, átvéve a Lego-játékok pozícióját. A top 20-as keresési lista egy másik fontos belépője a kutyaház, amelyre szeptember óta érkezik kiemelkedő számú keresés a Vaterán.

Forrás: EUROLEX CONSULTING KFT. – www.eurolex.hu

FRISS