Elismerő vastaps és arany minősítés a Kanizsai Fúvószenekarnak

2019 ápr 30

Április 14-én került megrendezésre a Medgyaszay Házban a Nagykanizsai Fuvószenekar Tavaszi Hangversenye.

Az esemény már hagyománynak mondható, mégis a korábbi előadásokhoz képest nagyobb izgalom előzte meg a színpadra lépést, ugyanis a közönség soraiban helyet foglaltak a Magyar Fúvószenei Szövetség bírái is, hogy minősítsék a zenekar színvonalát.

A teltházas koncert legnagyobb kihívása a C (felső) fok minél jobb minősítése volt, amit sikeresen teljesített a színpadon muzsikáló 60 fős zenekar, hiszen koncertfúvós és szórakoztató zenei kategóriában is arany minősítést kaptak. Tatár Csaba, a zenekar karnagya elmondta, hogy a 2011-es egyesülésük óta ez az első komolyabb minősítésük, ami egy pozitív elismerés részükre, miszerint jó irányban haladnak. A C szint odaítélése valóban hatalmas kitüntetés a Szövetség részéről, ugyanis ez az amatőr zenekarok által elérhető legjobb minősítés. A Szövetség mellett a közönség is elégedett volt a zenekar előadásával, óriási vastapssal és rengeteg pozitív visszajelzéssel zárult a teltházas koncert.

A Nagykanizsai Fúvószenekar tagjai számára továbbra sincs megállás, a hónap végén Rijekában egy nemzetközi versenyen mérették meg magukat.

FRISS