Elbúcsúzott Görbicz Anita

2018 Már 23

A Magyarország-Hollandia Eb-selejtező előtt a Magyar Kézilabda Szövetség ünnepélyes keretek között elbúcsúztatta a válogatottságtól visszavonuló Görbicz Anitát.  

Az ünnepeltet az MKSZ nevében Pálinger Katalin alelnök és Novák András főtitkár, a Győri Audi ETO KC képviseletében Dr. Bartha Csaba elnök és Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök köszöntötte, majd meglepetésként Görbicz Anita kedvencei, a Hooligans zenekar tagjai lepték meg a klasszist, a szövetség pedig visszavonultatta a női válogatottól a 13-as mezt, amely éppen úgy védjegyévé vált a női nemzeti csapat örökös gólkirálynőjének, mint bámulatos technikája és kreativitása.

– Nagyon köszönöm valamennyi edzőmnek és játékostársamnak, hogy lehetővé tették, hogy ennyi alkalommal pályára léphettem a magyar válogatottban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgulni fogok a mai nap folyamán, de mégis ez történt. Köszönöm a családomnak is a támogatást, mindenért hálás vagyok!– mondta el Görbicz Anita.
Görbicz Anita: – Sokkolt Tomori Zsuzsanna sérülése, nehéz most mit mondani. Rossz emiatt most bármit is mondani, de kétségtelen, hogy csoda volt számomra a mérkőzés előtti köszöntés. Hihetetlen érzés, hogy visszavonultatták a válogatottból a 13-as mezt. Biztos voltam benne, hogy nem fogok sírni, de Pálinger Kati búcsúztatása közben már két mondat után eleredtek a könnyeim. Nagyon köszönöm mindenkinek a mai napot! – mondta el a búcsúzó sztár, immár a mérkőzés után.

Forrás: MKSZ

FRISS